Dtum
Login with Facebookk
1922 | November

A kéményseprési díj, a közüzemi pótlék és a főváros

Nagy megbotránkozással értesült a főváros lakossága arról, hogy a „közüzemi pótlék” címen fizetett házbér-pótdíjat 400%-kal akarják felemelni, indokolván ezen váratlan drágítást azzal az általános szólammal, hogy minden más szolgáltatás és ára is megdrágult. 

A közüzemi pótlék címen fölszámított összeg egyik részét – eddig 2%-át – a kéményseprési díj képezi. Ezt most 40%-ra akarja a székesfőváros tanácsa felemelni. Ennek különös felemlítésére az a furcsa eljárás késztet bennünket, amelyet a főváros a kéményseprési-díj megállapítása, másrészről pedig a közüzemi pótlék kiszámítása körül kifejt. 

Legutóbb ez év márciusában emelték ugyanis a kéményseprési díjakat és most a mesterek ujabb emelést kértek, még pedig az eddigi díj tízszeresét. A tanács azonban csak nyolcszoros emelést javasolt, azzal az indokolással, hogy az üzemköltségek is körülbelül ily mértékben emelkedtek.

Nem akarunk most vitatkozni afelett, hogy márciustól mostanáig nem lehet 800 százalékos általános drágulásról beszélni, sőt a kéményseprőüzem legfontosabb eszközei mindössze a kétszeresükre, illetve háromszorosukra drágultak ezen idő alatt, így pl. a szén 300-K-ról 800 K-ra, a kötél ára 600 K-ról 1200 K-ra drágult, ellenben furcsának és érthetetlennek tartjuk, hogy míg a főváros a kéményseprőknek tényleg fizetett díjakat az eddiginek nyolczszorosára emeli, addig a lakókkal és üzletbérlőkkel az eddigi díjnak huszszorosát akarja megfizettetni. 

Nem tudjuk, nem vagyunk-e tapintatlanok, de meg kell kérdeznünk: hová lesz az eddigi díjak tizenkétszeresét kitevő különbözet? Annál jobban érdekel ez bennünket, hiszen kéményseprési díj fejében közel 100 millió koronát fizetünk. Talán segítségünkre jönnének ezen kérdés szellőztetésénél a derék kéményseprők is.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98