Dtum
Login with Facebookk
1922 | Október

Az olasz király a fasiszták vezérére bízta a kormányt

Róma, október 29.
(Stafai) Salandra nem vállalta a kormány alakítását. A király megbízta Mussolinit, hogy alakítson kormányt.
A Havas-ügynökségnek Milanóból keltezett távirata szerint Mussolini kijelentette, hogy kész a kormányt megalakítani annál is inkább, mert már készen van munkatársainak teljes névsora.

Zavargások Rómában
Róma, október 28.
A hatóságok messzemenő biztonsági intézkedéseket tettek. Ma reggel óta gyalogság és tüzérség őrzi a hidakat, amelyeknek feljárata előtt drótakadályokat helyeztek el. Mint a Mode jelenti, a csapatok azt a parancsot kapták, hogy fascista elemeket ne engedjenek be Rómába. Fegyveres fascistaosztagokat, amelyek Pisából, Via Reggióból, Firenzéből, Nápolyból és Livornóból indultak el Róma felé, utjukban feltartóztatták.


Délelőtt 10 órakor a katonai hatóságok parancsot adtak a vasúti forgalom megszüntetésére. A vonatokat visszavezették a csarnokokba.
A katonai hatóságok Palo és Civita Vecchia közt a sineket kétszáz méter hosszuságban felszedték. A város több pontjait tegnap este óta erős lovasosztagok szállották meg. A lapok rendetlenül és korlátozott terjedelemben jelentek meg. A Naziona cremonai jelentése szerint tegnap, amikor fascisták megszállották a prefekturát, négy fascistát megöltek. (M.T.I)

A fascisták követelései

Paris, október 29.
(Havas) Mint a Chicago Tribunek Rómából jelenti, a fascisták megállapították külpolitikájuk alapelveit. Azt követelik, hogy a dalmát partra vonatkozóan Olaszország és Jugoszlávia közt megkötött minden szerződést semmisítsenek meg, a washingtoni egyezményt változtassák meg, hogy Olaszország szaporíthassa flottáját. Olaszországnak a jóvátételekből való részesedését emelték fel, a lausannei konferenciát pedig halasszák el, módot adva igy Olaszországnak a keleti probléma gondos tanulmányozására.

Jugoszláv konfliktus fenyeget

London, október 29.
A Daily Telegraph rámutat arra, hogy a fascistáknak olaszországi befolyásának növekedésével fokozódik az a feszültség is, amely Olaszország és Jugoszlávia között már régebben fennáll, annak következtében, hogy az olaszok nem ürítették ki a harmadik dalmát zónát. A demarkációs vonalakon megnövekedett az a veszedelem, hogy összeütközések fognak bekövetkezni és hogy a fascista provokációkra a vérmes szláv ifjuság erélyesen fog válaszolni. Ha a fascisták átlépnék a szerb határt, akkor csak nagynehezen lehetnek a vérmes eseményeket megakadályozni. (MTI)

A szabadkőmüvesek „nagy és erős hatalmi tényezőnek” mondják a fascismust

Róma, október 28.
(Stefani) A szabadkőmívespáholy nagymestere valamennyi páholyhoz körlevelet intézett, amelyben kijelenti hogy a fascizmus a mostani nagy ujjászületési válságban olyan epizód, amely abból keletkezett, hogy a demokrácia és a liberalizmus közt nincsen egyetértés és bizalom. Hangoztatja, hogy a fascizmus nagy és erős uj hatalmi tényező, amely azért lépett ki a porondra, hogy a nemzet életében részt vegyen. (MTI)

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Salandra Fasiszták felvonulása Rómában Most még körülötte forog minden, s ez látszik is Mussolini arcán Mussolini mint Napoleon A fasiszta kormány hadügyminisztere, Armando Diaz
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98