Dtum
Login with Facebookk
1923 | Április

A madár-hölgyikétől a tigris-nőig.

A fügefalevél
Tanulmányok és megjegyzések a női lélekről, testről és mindkettő díszeiről.


Hajdan a férfiak csinálták a divatot a maguk s másodsorban a nők számára. Ennek megfelelően a férfi valóságos dísz-kakasa volt az univerzumnak s a nőt szalagokkal, csipkékkel, buggyokkal telerakta pintyőkének, paradicsom-madárnak, óriás kolibrinek, mert lelkében a Kozmikus Tyúk ideálja lebegett. A férfi azt tartotta magáról, hogy ő az erő, a hatalom, a hódítás - s az is volt - s például a XVII. században rengeteg terjedelmű vérvörös kabáttal-nadrággal akarta meghódítani a nőt, a szerénység, ártatlanság, kedvesség, együgyűség, szeszély megtestesülését.

 

A férfi megpödörte bajuszát s a nő elpirult, a férfi megvakarintotta a nő tenyerét s a nő nevetve húzódozott, a férfi kacsintott s a nő lesütötte rá a szemét. Vieux jeu! Pödri-e ma bajuszát, már tudniillik ha van, férfi hódító szándékból? S van-e nő, ki bajusz-pödrésre elpirul? A tenyér-vakarintás nemes udvarló szokása rég kiment a divatból, ma már csak "kerekecske-dombocska" játékot játszó gyerek neveti el magát rajta. De hogy szerelmi vágyat keltsen - több beható kísérlet után - kerekecskén tagadom.

 

Kacsintunk ma? Legfeljebb átintünk a szomszéd asztalhoz s az is inkább szándékot, mint szerelmi vágyat jelent. Ezek a játékok, mondjuk Brantome idejében, megjárták, mert akkor a férfi szerelmet ígért azért a szerelemért, amelyet a nőtől cserébe megkívánt. A két nem egymáshoz közeledése, hogy úgy mondjam, szerelmi képességek ilyetén ígéretén fordult meg. Ma a férfi javakat, pénzt, bundát, vacsorát, házasságot kínál a kért szerelemért cserébe s a női csók értéke, mint tőzsdei papíré, hausse és baisse szerint ingadozik.

 

Háború előtt határozottan hausseban volt, a férfiak nyakra-főre mentek tönkre színésznőkért, vettek feleségül szegény lányokat, s áldoztak nagy összegeket pillanatnyi hódításokért is. A háború után nagy baisseben zuhant a női kegy értéke. Nem megyünk tönkre, nem házasodunk, nem áldozunk. - A szerény, ártatlan, kedves, együgyű, szeszélyes nő ama régi időkben várt, várta a kezdeményezést, szerényen ült, hogy a férfi könnyen csókolhassa meg, együgyű kérdéseket intézett hozzánk, amelyek lángba borították a férfi agyát, kedvesen mosolygott, ha átölelték, ha szerelme több irányba vibrált egyszerre, szeszélynek nevezte, sápadozott, elfulladt, elájult, s ártatlan zavarral nyitotta meg Faublas, Casanova, Don Juan s egyéb Hódítók előtt hálókamrácskájának ajtaját.

 

"Femme facile" volt a hajdani nő, a mostani jelentékenyen "difficile", de milyen "difficile"! E mesés szerelmi piocén korban a nő, maga sem tudta, hogyan, elbukott, menyasszony lett, szeretőt vállalt. Az elbukott nő körül, akit az olasz férfi szendén Mellék útra térnek, Traviatának nevezett, írók zokogtak kamilla illatú könnyeket, a zord apától kötélhágcsón, lovon és delizsánszon szöktették meg a szende hajadont (mert akkor minden hajadon szende volt s ezekből lettek a tisztes matrónák, ma a szendeség nem divat, sőt a hajadonság sem - legalább félig, az éles-szemű Marcell Prévost meglátása szerint) s van-e szeretője, nincs-e, az asszonynak, Balzacokat és Flauberteket foglalkoztatott.

Ehhez vágóan alakult a női divat is. Szende volt a krinolin, az áldott állapotot rejtő e Noé-bárkája, ártatlan volt a bokorugró szoknya alatt bokáig érő csipkés nadrág, szeszélyes volt a fél-koponyára ferdén csapott nagytollas nemez kalap, szerény volt a ruha-tömeg, formákat fedése, kedveske volt a szalag-csokor s együgyűen bájos a szépség-tapasz, ach,lieber Herr Werther!

De aztán közbe jött mi urunk a Pénz. Nem imponált már a chevalier-trikó! Ma már nehezen lehet megszöktetni valakit s aki szökik, egyedül, mert politikai okokból teszi. Elvenni könnyű a lányt, ha szegény, de nagyon nehéz, ha gazdag. A szegény lány minden kereső férfi pénzszerző képességét többre becsüli s joggal, mint a magáért, mert a női munka, ha tisztességes, nagyon olcsó, sőt ma a tisztességtelen is olcsó.

 

A gazdag lány szülei "volt államrendőrségi detektív" magán-nyomozókat uszítanak nem annak kitudására, hogy Vénusz rokkant vagy-e, becsületesen érző kedély vagy-e, tudsz-e s akarsz-e dolgozni, hanem azt firtatják, mi adósságod van, mennyit keresel s esetleges természetes gyerekeid eltartására mit fizetsz. Szerető? Nna! Nem olyan romlott ez a mai világ. Tisztességes asszony ma vagy olyan szeretőt tart, aki valójában már férj, s az első férj elhalálozása vagy válása után hozzá is megy a nő, vagy fehérneműjével együtt váltogatja őket.

 

De azok a két-három esztendős viszonyok, amelyeknek hősnői viselhetik igazán a szerető nevet, ásatag emlékek immár hova-tovább. (Abúzús a maitresse-t, a kitartott nőt szeretőnek nevezni, már csak azért is, mert minden mást csinál, csak éppen szeretni nem szeret.) S az elbukott nő? Ma ilyen nincs. Ma azt mondjuk a társaságbeli lányról: "félrelépett," de aztán a szanatóriumból kijövet vagy már a férj oldalán visszalépett a helyes útra.

 

Van, akiről nem is mondjuk, mert senki sem tud semmi biztosat, rágalmazni nem jó, meg hát, ha vesszük...Se a társadalom, se a barátok, se az állam, se senki nem törődik a leány érintetlenségével, legfeljebb jövendőbeli férjét érdekli a dolog. Ez esetben is csak "lépegetés"-ről van szó, összeomlás, zuhanás, bukás már ma nagyon erős szavak. - S ha akarom, ez már súlyos jelenség, mire még majd visszatérek. - Az elbukott cselédlány?

 

A falusi ártatlanság, akit Pest feketére fest? Festi, megfesti, de nem feketére. A falusi szendék ma nem csinálnak olyan nagy kázust a dologból, mint akkor, amikor egyikükről Rákosi Jenő megírhatta Magdolna drámáját. Sőt van egy társadalmi osztály, amelyre nézve áhított áldás az előnyös elbukás. A kispolgár leányokat értem. Míg el nem szánja magát vagy míg kedvező alkalom nem kínálkozik rá, irodákban robotol rongyosan és éhesen.

 

Ama fent vázolt lépés után bundát ölt, ének-, mozi- és színi-iskolákba iratkozik s a legtöbbjük kis vagyonkával aztán szerény hivatalnokocska derék felesége lesz. Ritkábban lesz belőle nagy nő, Baby-szabású s még ritkábban züllik el egészen. A züllés inkább felfelé viszi őket s társaikat. Az egészen utolsó parasztlány örömházakba vonul, a szobalány orfeum statiszta lesz, a kispolgár lány színésznővé mosódik...

No igen, mert a XIX. században megindult egy fránya kis mozgalom, a nő emancipáció, mely később a feminizmus nevet vette föl és végül kitermelte a szörnyű harmadik nemet, a suffragette-et. Ez a mozgalom egyenlősíteni akarta a nőtt a férfival anélkül, hogy előbb igyekezett volna hasonló mentalitásúvá nevelni. A feminizmus különben is csak következmény, helytelen, mert politikai levonása egy társadalmi tünetnek, annak, hogy a Pénz egyeduralomra jutása megváltoztatta a nőnek a férfihez való, hódolón és hódítón nyugvó régi viszonyát.

A Pénz korának fölhajnalodásával a nő lett az első, a hatalom, a hódítás, az, ami azelőtt a férfi volt, - és joggal. A Pénz idejében kié a hatalom? Nem a férfié, aki szerzi, hanem a nőé, aki elkölti. Aki pénzt keres, annak oly sok dolga van ezzel a körülményes művelettel, hogy nincs, nem marad elég ideje elkölteni. Hány dúsgazdag familiát ismerünk, ahol a férfi naponta ötkor kel, éjfélkor fekszik, ebédidőn egy órácskát tölt otthon s maga az egyszerűség, a szerény józanság, míg a nő vagyonokat költ maga és lányai ruháira, estélyekre, házi bálokra, Sankt- és kevésbé "sankt" Moritzokra. Nem azt süvegeljük meg, aki a pénzt keresi - mert ezt nem látni, hanem azt, aki elkölti - mert ezt látni. A pénzt elköltőt övezi a tisztelet s övé a hatalom s a vagyon minden dicsősége.

Ennek megfelelően alakul a madár-lelkű hölgyike tigris-hajlamú nővé, nem egészen tigrissé, mert a tigris bundája alatt szemérmetlenül mit sem visel, a nő ellenben még valami egy szál selyem-borítékot hord alatta. A női fehérnemű "dessous" névre kezd hallgatni (bajos is volna sárga és lila és fekete selyeminget fehérneműnek nevezni!) veszt terjedelméből, sokaságából, az ing mellközéptől térdig érő hálóvá lesz, nagyanyáink becsületes bő "pantallon"-ja összeolvad a csöpp inggel és "combination" nevet vesz föl, s a szó majdnem hosszabb, mint amit jelöl.

 

Közös megegyezés szerint a láb bokától térdig látható már vagy tizenöt esztendő óta - csekély határ ingadozásokkal. Az utolsó derék, hosszú, praktikusan sötét színű, volános alsószoknya, mint padlótörlő rongy múlt ki pár évvel ezelőtt, mert a felső szoknya comb-csapdosó és láttató lobogó lett. Szűk és kurta, kevésbé szűk és kevésbé kurta, nagyon szűk és nagyon kurta a változó divat szerint, - de mégis rövid s alapjában véve két lábra szabott nadrág.

 

Szilárd ruhaderék, ami alatt volt egy jó vastag ing, azon egy halcsontos fűző, azon egy erős fűzővédő, kihalt állat ma már, mint a tengeri teve. Helyébe jött a blúz, ez az áttetsző, barátságos, tavaszias, tiszta és ártatlan képű ruhadarabba, amely mind amellett mégis csak "deshabillé" a szövet ruhaderékhoz képest. S ma hiába szörnyülködünk mi férfiak a ruha-nyomor találmányán, a borzalmas jumper-en, be kell ismernünk, hogy a fejlődés vonalában esve tovább viszi azt. A blúz még lenge, lebegő s ha áttetsző is, de bő, a jumper azonban simul, mint lekváros lepényre a tésztarács, hogy úgy mondjam, apró kis lyukakból álló ruhát feszít a női testre, amelynek így minden titka nyilvánvalóvá válik.

 

A fejről, az öntudatossá lett szende kis fejről, lemarad a frufru, szalag, tollas, madaras, bóbitás dísz, az a műtárgy, amit kalapnak neveztek. A haj hullámosítva tapad a koponyához amelynek nevetségesen kerek, vagy sémiesen hosszúkás formáját meg csak jobban kiemeli az a bőrből, selyemből, trikó anyagból vagy szövettől öntött, nyomott, gyűrt fejfedő, amelyet illő névvel csak "satyak"-nak tudok nevezni.

 

Ez még mind nem eléggé az erő, a hatalom egyszerű, lapos meztelensége vagy férfiassága - mert a mai női ruha részben nőiesen, hálószobásan meztelen, részben férfiasan praktikus és lump - nemrég feltűnt a lapos cipő-sarok, amely a kecsesen tipegőkből tenyeres-talpas marcheuse-ket formált s bennem mindig azt a furcsa képet keltette, hogy ülve igyekeznek előre, de ez se volt elég "trampli", s ezért az idei tél meghozta a hócipőnek nevezett női halászcsizmák minden változatát.

No már most hogy legyen együgyű a lapos sarkon vagy hó bárkában trappoló és csoszogó nő? Hogy legyen szeszélyes a határozott szoknya-tokot hordó némber? Hogy legyen ártatlan a jumper és a combination? Hogy legyen szerény a láb-kirakat tulajdonosa, Hogy legyen kedves a bőr-sisakot hordó fej?

Nem az, s nem is kell, hogy az legyen. Ma, amikor a férfi a nő szerelméért anyagi javakat ígér, meg kell fogni a férfit, meg kell támadni s el kell foglalni, mint valami mogorva várat s éppen a legvédetlenebb résen kell betörni: az érzékeken. Mert lehet ma a férfi minden cerebrális hájjal megkent, legtovább élő gyöngesége. az érzékiség. S a szegény nő, a paradicsom óta azt hiszi, hogy a meztelenség vagy ahhoz hasonló a legfőbb ígéret és igézet. Pedig ha tudná! Nem a legfőbb, de bizonyos, hogy a legközvetlenebb s leggyorsabban és a legtöbb férfinél célravezető.

A nő tehát a lehetőséghez képest (sőt még azon túl is) lemezteleníti magát, viszont lelkét új tulajdonságokkal szereli föl. Most ő a kezdeményező. A férfi hajdan bajuszát pödörte, most a nő lábát mutatja, a szerelmi pliocén-kor férfi a nő tenyerét vakarintotta, ma a nő pajtása(?) mozdulattal a férfi térdére, karjára helyezi puha kezét, régen a férfi kacsintott, ma a nő pajzán mosolyok között törvényes, dúlt nézésű szemet kerekít rád, kezét kezedben felejti s enyhe szorítással jelzi: "Velem lehet beszélni...illetőleg nem beszédről van tulajdonképpen szó."

 

A szendeség ibolyája helyén ma az öntudatosság kemény, emelt fejű, bódító tubarózsája illatozik, az ártatlanság szemlesütő frízét villany-világításos transzparens váltotta fel, amely azt hirdeti: "Mindent merek, ha érdemes!" a kedvesség csipogása elhaló dal emléke, bizarrság, meglepő komplikáltság, bűnös örömet ígérő modern vad szimfónia zúg, nyúlong helyette, az együgyűség romjain ez kiált: "Mindent tudok - elméletben, gyakorlatban csak annak, aki megérdemli", s a hölgy-személy ma már csak szalma ízű vasárnapi tészta, polgárcsaládok asztalán.

A Nő az úr, a férfi s a teremtés ura, ő csinálja a divatot (ma úgyszólván csak női divat van, a férfi divat nyomon követése bizonyos maquereau- vagy alphonse-jellegű) lelkiekben s testiekben s alkotása fölé, ha magára gondol, tigris-bundát terít, s ha a férfire gondol - majombőrt.

 

Laczkó Géza

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98