Dtum
Login with Facebookk
1915 | Július

Laczkó Géza: A francia lélek keresztmetszete

Egy tiszteletreméltó vidéki francia öreg úr háztartásában meghúzódott a többi evőeszköz között egy kopott, horpadozott, élessé nyalt szélű kis ezüst kanál. Ha kézbe került, az öreg úr mosolygott, felesége dörmögve csapta le valahová, de el nem dobta.

 

E kanállal evett az öreg úr dorbézoló, könnyelmű ifjú korában szeretőjével egy csészéből reggeli kávét, valami olcsó párizsi fogadó ötödik emeletén. A pazarló ifjúság elmúlt, emléke is bizonytalan, de az ezüst kanál megvan s neje dühöngve őrzi, mert ezüst.

A francia, a rentier-k nemzete, a világ legfukarabb, legpénzéhesebb népei közé tartozik, ami részben római örökség (v. ö. Harpagon), részben ez alaptulajdonság önálló tovább fejlesztése (v. ö. az öreg Grandet). Maupassant novellái, például az, amelyben egy haldoklót szörnyhalálba ijesztenek, mert a Végzet késik s félő, hogy a torra előre elkészített drága tészta kárbavész s a meghívottaknak is vissza kellene mondani, a francia paraszt undorító fösvénységét vésik márványba, azért a parasztét, aki békeidőben sem ad ingyen egy pohár vizet sem a faluján átmenő idegen vándornak, amiről az 1900-i világkiállításra gyalog indult három magyar diák, egyike kedves barátom, sokat mesélhetne.

 

Bovary Emma tragikumának igen jellemző része az anyagi romlás, amelyet Flaubert talán jobban kidomborít, mint erkölcsi züllését, de mindenesetre a számok oly pontos halmazával, amihez fogható pénzügyi részletezés egy európai regényben sincs. A kicsinyes fukarságok mintegy szimbólumává nő A. France egyik regényében az a bizonyos mannequin d'osier, amelynek elpusztítása hosszas lelki küzdelem után sikerül csak a tanár úrnak, de akkor hőssé avatja magát vele saját szemében.

 

A nyomorult bourgeois fösvénységét, amely a francia polgár lelkének minden egyes rezdülésénél prima causa gyanánt tűnik elénk, nem győzi megvetéssel sújtani Stendhal, aki az egyedül a szenvedélyes szerelemért és muzsikáért élő olaszoknál találja fel hazáját s aki sírfeliratán is milánóinak vallja magát (Arrigo Beyle, Milaneze - Visse, scrisse, amň). E sort nem lenne nehéz folytatni s végére érve egyúttal áttekintettük volna a XIX. század elbeszélő irodalmának majdnem egész komplexumát.

Ebből a pénzéhségből, pénzenülésből ered egy másik jellemző tulajdonságuk, a biztos pozícióért, a carriere-ért mindenre képes, leleményes csörtetésük. Meg kell vallani, hogy ezen a téren az alacsony indító ok, mély sokszor teljesen tudattalan, önmagunkban szép eszközöket s végül is tiszteletreméltó eredményeket hoz létre. Gondoljunk csak verseny-vizsgáikra, egy-egy állás elnyerésénél rengeteg követelések elé állító feltételeikre, kiváló embereik óriási teljesítményeket felmutató életére, de viszont sok nyomorult áskálódás, irigy remegés, piszkos üldözés, európai botrányok jelzik a forrás fertőzöttségét.

 

Julien Sorel, a nagy Napóleon kis tanítványa, hidegen csábít s mikor az első asszony igazi szerelme megzavarja kis köreit, felháborodva öl, tönkretett carriere-je bosszúját megállván. Ezért olyan fontos életükben a házasság kérdése, hogy különösen színműirodalmuk javarésze házassági problémákkal foglalkozik. A télen itt járt André Lichtenberger is azt erősítgette felolvasásában, hogy a házasságkötés nálunk a nemzetet érdeklő probléma, mert nem az egyén, hanem a család nemzetük alapja.

 

A házasság vagyont, társadalmi helyzetet jelent szemükben s e tekintetben a szülők gondossága, mert övék a döntő szó, nem ismer határt. Így válik faji, nemzeti jelentőségűvé a Vasgyáros szerelme, a Fourchambault család leányának házassága, a papa törvénytelen fiának erőnek erejével magasztossá rajzolt jelleme - amely élénk tiltakozása Augier-nek az e tekintetben a törvényes egyesülésre támaszkodó, embertelenül rideg francia felfogás ellen - Gaston de Presles mésalliance-sza Poirier leányával.

 

Házasságtörési drámáikban is arról van szó tulajdonképpen, hogy az ösztön, a hús szava mily végzetes rombolásokat végez a törvényes, tisztes házasság adta anyagi előnyökben, társadalmi pozíciókban. Enemű vígjátékaik, amelyek özönnel ömlöttek hozzánk egypár éve, a legrettenetesebb inflagrantik után is szükségszerűen végződnek kibéküléssel, mert egy kis botlásért, a vér illetlen felhevüléséért nem lehet egész pozíciókat felforgatni, értékes javakat a szétválással megcsökkenteni vagy semmivé tenni, mert - rájuk igen jellemző paradoxon! - első a család.

 

Feltéve, hogy a család minden javakat biztosító társadalmi kerete megmarad, sok minden megbocsáttatik. Ebből persze sokféle furcsaság származik, amiket mi összefoglalóan az ő laza erkölcsüknek szoktunk nevezni. Az egész kicsiben azokra a régi történelmi jelenségekre emlékeztet, amelyekben a vallásért vértontók tulajdonképpen gazdasági, kereskedelmi érdekekért harcoltak.

Ez a pozíció imádás, carriere-bálványozás szüli a nevetségessé válástól való szinte babonás félelmüket. (Je ne veux pas ętre cocu!) (Nem akarom, hogy a feleségem megcsaljon!) a pénz- és pozíciókérdés után a francia házasulandó első gondja. Nem késben, méregben orvosságot kereső szerelemféltés ez, mint az olaszé, nem duhaj búbánatba fúló, mint a magyaré, nem táplálkozik magasabb vallási vagy erkölcsi indító okokból, nem a hús remegése fizikai jogaiért, egyszerűen a nevetségességtől való rettegés.

 

Akin nevetnek, tulajdonképpen pozíciója várát bontják téglánként, mint a szegény Bergeret-ét, akinek trágár sgrafitti-k adják tudomásul háza faláról neje hűtlenségét. A nevetségesség öl! Mi talán nem is érezzük, micsoda magas megvetés van abban, ha a francia valamire azt mondja, hogy nevetséges, c'est ridicule! Inkább a halál, mint a nevetségessé válás, Henri de Régnier regényének, a Bon plaisirnek hőse, aki mindkét lábát elvesztette XIV. Lajosért vívott harcaiban s a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudta magára vonni királya figyelmét, végre kis kocsiján szánalmasan vonszolva csonka törzsét, a versaillesi parkban sétáló király elé csúszik, aki - undorodván minden nyomoréktól - hidegen, szótlanul megy mellette tovább, odavonszolja magát a grand bassin-hez s beleöli magát.

 

Numa Roumestant, Daudet ez egyik legjobb alakját, s leányát az a nevetségesség dönti el, amelyet a provence-i paraszt legény művészetnek hitt falusi dalolása, párizsi fiaskója von fejükre a Tartarin de Tarascon-nak egyetlen bűne, hogy együgyűsége mellett nem fél, hogy kinevetik. A romantikusok bozontos fejszőrzete a csupaszképűség korában, Th. Gautier piros mellénye csak Franciaországban jelenthetett forradalmat.

Tehát vigyázni kell az embernek magára, hogyan fogadják s hogy fogad ő másokat.

Legelső eszköz minden pozíció-lakk megkaparása ellen az udvariasság, amely tíz lépésre távol tart mindenkit magától. A francia nem lelki nemességből, jobb meggyőződésből udvarias, nála e tulajdonság a leghatalmasabb defenzív fegyver csak, amelynek finom csillogása könnyen elkábítja azt, aki nem nézett eredete után.

 

Az udvarias ember nem beteg, nem unatkozik, nincs baja, nem szerencsétlen, tehát nem ad alkalmat a másiknak a bizalmaskodásra, sajnálkozásra, lelkébe való betekintésre, olyan emberi érzésmozdulatokra, amelyek az ember fölé helyezik azt, aki résztvesz embertársa bajában.

 

Az ő udvariasságuk sosem jelent egyet a szívességgel s ha udvariasságból esetleg szolgálatokat tesznek, csak azért teszik, hogy a lekötelezett alájuk kerüljön. (Je sius charmé ...j'ai l'honneur ...) éppen oly jól leplezik az örömet, mint a bosszankodást.

Ez az udvariasság segíti a megjelenés, a paraître művészetét is, amelynek az a célja, hogy első tekintetre fölénybe kerüljön az ember mindenkivel szemben. A francia férfi nekünk kissé majmos divatja, monoklija, sétapálcája stb. is ezt a célt szolgálja s a női divatjuk is ez okon fejlődött elsővé a világon.

E tulajdonságok nevelték nemzeti vonássá a hiúságot is, amelynek halhatatlan ostorozója, Flaubert, megteremtette Homais patikus alakját s ama közgazdasági kiállítás ünnepi szónoklatát, amely éppen valószerűségével, túlzástalanságával válik az államkormányzati hiúság gyilkos szatírájává. Ez a hiúság ott van Cambronne híres szavában, a csapatját rohamra vezető lovastiszt fegyvertelen kezének kis pipáját tartó gesztusában s minden nagy katonai, aviatikai bravúrjukban.

 

A francia, ha valamit cselekedett, elért, nem fukar az elbeszélésében, sőt akkor is mesél, ha nincs mit. A miles gloriosus nem hiába latin eredetű, a dicsekvés ősi hagyományát sértetlenül, sőt kiépítve őrzi a francia. Ezért van többek közt nekik a legterjedelmesebb mémoire-irodalmuk egész Európában, mert hol van az a francia, akinek ne lenne feljegyzésre érdemes mondanivalója.

 

Emlékezzünk csak Cidre, milyen nemes hévvel tudja elbeszélni hőstettét: Nous partîmes cinq cents ...Ő utána, a nagy mór-ölő után persze sok olyan Matamore keletkezett, aki mórt nem is látott, nem hogy ölt volna. Gaber, mondta az ófrancia, ha képtelen hőstetteket hordott színes halomba.

S ha mindez elégtelen a szembekerülő lefegyverzésére, ott van a malice, a moquerie, amely mindig szellemes, mert ha nem az, rögtön nyilvánvaló az irigység, a gyöngeség érzése, ezt pedig nem szabad a másiknak észrevennie. A dühös leszólás a tehetetlen alacsonyabb rendűség vergődése, a gúnyolódás, élcelődés a magasabb rendű szellem undora a kicsinyesség láttán.

 

Egy utcai zavargásban megvert monarchista ifjú láttára így kiált föl H. de Régnier legújabb regényének, Romaine Mirmaultnak egyik alakja: (A-t-il de la chance de pouvoir trouver agréable de recevoir des horions en l'honneur de Mgr le duc de Pignerol, petit fils du Masque de fer! Ah! c'est beau, la jeunesse!) Ennek a hajlamnak legreprezentálóbb kifejezése Voltaire alakja s művei közt különösen Candide, a német alapos elmerülés leibnitzi tévedésére válaszul harsanó francia kacaj.

E szétszórt vonásokat egy képbe foglalva, előttünk áll az önző ember, akinek pénz, pozíció, család, szerelem, társadalom csak arra való, hogy saját személyét kiemelje a többiek fölé.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98