Dtum
Login with Facebookk
1923 | Június

Ötvenezer koronások kerülnek forgalomba

A kormány tudvalévően már régebben elhatározta, hogy ötvenezer koronás bankjegyeket bocsát ki. Az új bankjegyek kibocsátásáról megindult tanácskozások során először az a terv merült fel, hogy itthon, egyik nagy fővárosi nyomdában készítsék el az ötvenezreseket, ez a terv azonban meghiusult és a pénzügyminisztérium ezúttal is a zürichi Orell és Füssli céget bízta meg az új bankjegyek előállításával, a bankjegy rajzát díszítő női portré megrajzolására pedig Karlovszky Bertalant kérte fel.

A kiváló festőművész elvállalta a megtisztelő megbízatást és mindenekelőtt alkalmas modellt keresett. Csakhamar talált is egy előkelően szép, karakterisztikus magyar arcú budapesti urileányt, Nemes Margitot és a portré rövidesen el is készült. A próbanyomatokkal azonban sehogy sem volt megelégedve a mester.

Kiutazott Zürichbe, hogy a rézmetszet-lemzeken maga javítson.
Az Orell és Füssli-cég nyomdájában azután hozzáfogott a lemezek kijavításához, amely várakozáson felül sikerült. Karlovszky, – aki egyébként kitünő rézmetsző is, – majdnem teljesen átalakította a bankjegy rajzának metszetét. Igy a rajz eredeti metszése is jórészt az ő művészi munkája. Akiket tehát majd egy-egy ötvenezer koronással szerencséltet meg a sors, elmondhatják, hogy egy Karlovszky Bertalan-metszet tulajdonosai is egyúttal.

Az államnak pedig minden valószínűség szerint megérte a művész nagyszerű munkája azt a kétszáz frankot, amennyibe Karlovszky zürichi útja került. A művész tiszteletdíja is igen szerény: mindössze két darab Karlovszky-metszet. 

Az ötvenezer koronásokat már javában nyomják Zürichben és a mintabankjegyek már Budapestre is érkeztek. Értesülésünk szerint az új bankjegyek rövidesen forgalomba kerülnek. 

Az új ötvenezresek méretein a takarékosság elve érvényesült: nem sokkal nagyobbak, mint az ötszáz koronások. Előállításuk így jóval kevesebbe került ugyanis, mintha a huszonötezres méretei szerint volna. A legnagyobb magyar bankó nagyága tehát az ötszáz koronásnak felel meg, az értéke pedig – fájdalom – már nem is egészen a békebeli ötkoronásnak. Vajjon mekkorák lesznek és mennyit fognak érni a százezres bankók?

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
50 000 koronás államjegy (előoldal) 50 000 koronás államjegy (hátoldal)
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98