Dtum
Login with Facebookk
1923 | Június

Plattkó játszott a Barcelonában

Az FC Barcelona Plattkóval a kapujában 5:0 arányban legyőzte a Bishop Auckland angol amatőr csapatot – Plattkó igazi bemutatkozása holnap lesz a Dundee skót proficsapat ellen.

Alig múlt egy hete, hogy válogatott csapatunk kapusa itt hagyta Magyarországot és szép Spanyolországba távozott, hogy ott kedvezőbb megélhetést szerezzen magának. A fáma már Plattkó elutazása előtt is az FC Barcelonával hozta kapcsolatba a nevét.

Plattkó azonban a legszigorúbb titoktartás felhőjébe burkolózott, amikor eziránt kérdést intéztek hozzá. Most azután alig egy héttel Plattkó elutazása után, maga Plattkó fedi fel a nagy titkot, egy barátjához intézett levélben, amelyben beszámol megérkezéséről, elhelyezkedéséről, de egyben elmondja azt is, hogy megérkezése után rögtön lestoppolta őt – sportnyelven szólva – az FC Barcelona és vasárnapon már be is mutatkozott Plattkó a spanyol közönségnek, amely meleg szimpátiával fogadta és valósággal ünnepelte.

Tudtuk, hogy Plattkó, akinek nagy tudását Spanyolországban is éppen oly jól ismerik, mint mindenütt a kontinensen, nem marad sokáig tétlenül a sport terén sem, de mindenesetre megnyugtatóan hatott ránk Plattkónak az a másik közlése, hogy reggeltől estig dolgozik, szóval nem profihajlamok hajtották őt Barcelonába, mint azt Plattkóról „jóbarátai” oly szívesen híresztelték.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Plattkó Ferenc Plattkó Ferenc a labdával
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98