Dtum
Login with Facebookk
1923 | Május

Garami Ernő tanácskozásai Párisban és Brüsszelben

Bécs, május 13.
A bécsi „Neue Fr. Presse” hírt adott arról, hogy Garami Ernő Párisban tartózkodott. Ezt a hírt a budapesti és külföldi lapok különféleképen magyarázták és Garami párisi tartózkodásához messzemenő kombinációkat füztek. E hírekkel szemben, amelyek jórészt találgatásokon alapultak. Garami párisi szerepléséről és annak előzményeiről a következőket sikerült megtudnunk.


Garami január elseje óta nem járt be a „Jövő” szerkesztőségébe. Hetenként egyszer írt vezércikket a lapnak, más érintkezése alig volt az ujsággal, amelynek ő volt egyik megalapítója. Április 17-én Brüsszelbe utazott, ahol a II. Internacionále alapján angol, francia, belga és német mérsékelt szocialisták gyültek össze bizalmas beszélgetésre. A tanácskozások folyamán szó esett a „Jövő”-ről is. A lap sorsa ugyanis már hónapok óta igen bizonytalannak látszott, mert báró Hatvany Lajos és Lukács bécsi bankár, akik a „Jövő” mecénásai voltak, megelégelték a lap föntartásával járó horribilis kiadások födözését. De bizonytalanná tette a lap sorsát az utódállamok esetleges állásfoglalása is. Tartani kellett ugyanis attól, hogy az utódállamok nem eresztik be a „Jövő”-t, még pedig azért nem, mert a lap Magyarországgal szemben elfogulatlanabb, mérsékeltebb hangon ír.


Mialatt Garami Brüsszelbe tanácskozott, bécsi lakására levél érkezett a jóvátételi bizottság egyik francia tagjától, aki Garamit Párisba hívta, hogy informálja a jóvátételi bizottság néhány tagját Magyarország közgazdasági, kül- és belpolitikai viszonyairól.


A levelet Garami felesége vette át, közölte annak tartalmát Lovászy Mártonnal, aki aztán eljuttatta Garamihoz a levelet. Garami a hír vétele után Párisba utazott, ahol Moutet francia képviselővel lépett érintkezésbe. Moutet, amint ismeretes, nagyon rokonszenvesen beszélt Magyarországról a francia kamarában. Hogy Garami éppen Moutet-vel tanácskozott, ez a körülmény sejtetni engedi, hogy a fölvilágosítások, amelyeket Garami adott, nem árthattak Magyarország érdekeinek. Mint ahogyan valóban nem is ártottak, mert Garami véleménye a legtöbb pontban megegyezett Bethlen előadásával, amelyet a jóvátételi bizottság előtt tartott.


Eltérés a két vélemény között csak abban volt, hogy Garami Magyarország gazdasági és pénzügyi leromlását nemcsak a trianoni békeszerződésnek, hanem a bolsevizmusnak és a bolsevizmust követő idők szélsőséges, kilengésekben gazdag politikájának és végül a mai rendszer kül- és belpolitikájának is tulajdonítja.


Garami párisi tartózkodása alatt sok francia lap tudósítója kereste föl, de senki előtt sem nyilatkozott. Magyarokkal pedig egyáltalában nem érintkezett. Párisból visszatért Brüsszelbe, ahol a „People” cimü lapba irt néhány cikket. Innen hazautazott Bécsbe, ahol közben végleg megszüntették a „Jövő”-t. A lap munkatársai és alkalmazottai egy hónapi végkielégítést kaptak…

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98