Már sokan kísérelték meg a telefon érzékenységét növelni, hogy a felvett beszéd hangosabb legyen. A legtöbb figyelmet Wanger-nek 1911. évi kísérletei érdemlik. A telefonban állandó mágnes (1. rajz, NS) két végére vasdarabokat, úgynevezett polussarukat (ss) helyezünk. Ezek hordják a köréjük csévélt tekercset (tt), melyek az áram áthalad.

A polussaruk előtt a rugalmas acéllemez (I) rezeg. Wagner a polussarukat tömör vas helyett ötvözött vaslemezekből állította össze. Ugyanebből készült a rugalmas lemez is. Csakhogy az elért eredményt csekélynek találták ahhoz, hogy az eddigi mintáról tetemes költséggel másikra térjenek át. Most Seibt új szempontból tekinti ezt a feladatot. Azt tapasztalta, hogy a két polussaru között túlságosan nagy köz maradt. Rajzukon ezt a közt néhány görbe vonal mutatja.

Az a mágnesezés, amelyet a beszédáram kelt, emiatt igen gyenge. Ezért a polussaruk távolságát mesterségesen csökkentette úgy, hogy a sarukból még egymás felé haladó ágak indulnak ki (2. rajz). A kísérletek azt mutatják, hogy legelőnyösebb, ha a két polussaru között 2 mm. vastag légréteg marad.

Azáltal, hogy a polussaruk lemezekből készültek és köztük csak kis hézag van, lényeges javítást lehetett elérni, a telefon érzékenysége 2-2.4-szer nagyobbodott. Ez azt jelenti, hogy megegyező áramerősségnél a rugalmas lemez ennyiszer nagyobb rezgéseket végez. A lemezek 4 % sziliciumot tartalmaznak és 0.25 mm. vastagok. Az új telefont Seibt saját műhelyében gyártja.

Mende Jenő.