Dtum
Login with Facebookk
1923 | Január

Mára tudtuk meg

Mára tudtuk meg, hogy a keresztény ellenzéken némi kis kavarodást okozott, hogy Rakovszky István a numerus clausus megszüntetése mellett szavazott. Egészen bizonyos, hogy a kavarodás elül néhány napon belül, de még bizonyosabb, hogy a numerus claususban már nem hisznek a hívők sem. A többség, a melyik az indítványt elvetette, nem a numerus claususé volt, hanem a kormányé, viszont a kormányról mind biztosabb, hogy nem numerus claususé.

 

Báli névsorokat kell csak elolvasni, hogy az ember lássa, miként valósul át az életben a politikai jelszó ismét hamissággá, exponált emberek egyéni életét és magatartását kell megfigyelni, hogy kiderüljön: az élet lüktetése és igazsága hamarabb fogják megölni a jelszavakat, mint a politikai ügyeskedés.

 

A politikában is áll Madách-igazság: nem a kakas szavára kezd virradni, hanem a kakas kiált, merthogy virrad. A politika mindig utánamegy az életnek, mert nem a politika csinálja az életet, hanem az élet eredménye a politika, s a politikusok kurjantásán még sohasem voltak kakaskukorikolások, s még sohasem hallatszottak fel a menyországba….

Megosztás:

A cikkhez 1 hozzászólás kapcsolódik!
A hozzászólások megtekintéhez kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Chamonix – Katonai sífutás Chamonix – Katonai sífutás
A mai nap eseménye a katonai síjárőrverseny volt, amely meghozta a...
Kevés a magyar Boszniában Kevés a magyar Boszniában
A delegáczió üléseiben a lefolyt héten aránylag legnagyobb...
Lengyel Géza: Művész-panaszok Lengyel Géza: Művész-panaszok
Egy nagyon visszavonult és nagyon tehetséges magyar festő, Major Jenő...
Akiben bennefelejtettek egy ollót - és egyéb furcsaságok Akiben bennefelejtettek egy ollót - és egyéb furcsaságok
Az orvosi gyakorlat legfurcsább esetei adódnak abból, mikor...
Közel Leningrádhoz Közel Leningrádhoz
A német hadijelentések szerint az északi hadsereg élcsapatai...
M.T.K.- Prága:   3:1 M.T.K.- Prága: 3:1
A M.T.K. fölhasználta a prágaiak itt tartózkodását arra, hogy...
Három magyar gyár megkezdi a repülőgépgyártást Három magyar gyár megkezdi a repülőgépgyártást
A Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alap lelkes vezetői inditották el a...
Mayer János az Országos Mezőgazdasági Kamara elnöke lesz és ezzel végleg lezárul az Ivády–Mayer-ügy Mayer János az Országos Mezőgazdasági Kamara elnöke lesz és ezzel...
Az az affér, amely Ivády földmivelésügyi miniszter parlamenti...
Az adó
Az adókivetés nem épen egyszerű, de annál fontosabb munkája most van...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98