Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
1923 | Október

Valorizált adó – valorizált nyomorúság

A pénzügyi kormány kedves figyelemmel gondoskodik arról, hogy az 1922. és 1923. évi jövedelem- és vagyonadó valorizált összegű fizetési meghagyásai pontosan a címzettek kezéhez kerüljenek. Valorizálva kell az 1922-iki kivetés összegét befizetni a kisiparosnak az állam kasszájába. 

Húszszorosát róhatja le az 1920-ban megállapított adónak s így a Teleszky-iskola pénzügyi korifeusai örömmel dörzsölgethetik markukat: sikerült egy újabb csavarintás az adóprésen. Rendben van; az állam pénzügyi helyzete egyre nehezebb, kell az új adójövedelem! Az iparostársadalom, mint mindig, most is becsülettel eleget tesz kötelességének.

De kell, hogy néhány szavunk legyen az iparosság valorizált adófizetéséhez, hisz a kis- és középiparosságnál nem a jövedelem, hanem csakis az egyre sorvasztóbb nyomorúság valorizálódott a küzködés, a szenvedés aranyparitásáig. 

Valorizált adókat kérnek a kisiparostól, százezreket, sőt milliókat a két év előtti többé-kevésbbé rapszodikus kivetés alapján, pedig az iparosembernek kínos gondot okoz övéinek eltartása, kis műhelye üzemének biztosítása s a méregdrága nyersanyagok beszerzése stb.

Valorizált adót kérnek a kisiparosoktól; igaz, hogy az árak is valorizálódtak, de arra nem gondol senki, hogy a forgalom a közönségnek a drágaság miatti tartózkodása és a kisiparos részére nemsokára hozzáférhetetlen nyersanyagok, gépek, szerszámok nagy ára folytán felére, sőt még ennél is kevesebbre csökkent. Munkaalkalmat a kormánytól nem igen kapnak, vagy ha ez mégis megtörténik – mint közszállításaink mutatják –, az inkább ráfizetést, mint segítséget jelent a kisiparnak. 

A valorizált adófizetést – mitévők legyünk? – elfogadjuk, de a pénzügyminiszter úr kitűnő ötletét ővele szemben is alkalmazzuk: valorizáljuk azt a segítséget, amelyet a magyar kis- és középiparnak sürgősen meg kell kapnia, különben elpusztul. Hegedűs Lóránt idejében 2 centimes korona mellett 60 milliót szándékoztak és ígértek kiutalni a kisiparnak az Iparosok Országos Központi Szövetkezete útján.

Valorizálva kérjük ezt az összeget, két-három milliárdot, hogy ezer és ezer műhelyben és üzemben megindulhasson és folytatódhassék az intenzív termelő munka. Az egész magyar kis- és középipar ügye van olyan fontos, mint a hazai cukorgyárak munkafolytonosságának biztosítása, amelyek ennél jóval nagyobb összegű hitelt igényelnek az államtól. 

Valorizáljuk a segítséget is, necsak a terheket, mert különben nem lesz, ki a valorizált adókat fizesse. Itt említjük meg, hogy a társérdekképviseletek, az IPOSz, az Orsz. Iparegyesület mozgalmat indítottak, hogy az iparosságnak nyujtandó segély komoly legyen és egy milliárdot jóval meghaladja. Reméljük, az össziparosság akciójának meg lesz a sikere.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Valorizáció
Szabóné Fricska Anna

A valorizált új értéket a régi érték meghatározott százalékában állapítják meg, ezzel próbálják kiegyenlíteni a pénz értékének csökkenésével elszenvedett veszteséget. A központilag megállapított indexszámot alkalmazták gyakran erre a célra.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Ideiglenesen internálták a németeket Angliába
Mint hivatalosan jelentik, a brit kormány felhatalmazást adott arra,...
Gáspár Lajos bajuszkötőgyárost fényes nappal revolverrel megtámadta és ki akarta rabolni két züllött fiatalember Gáspár Lajos bajuszkötőgyárost fényes nappal revolverrel megtámadta...
Két rendőrfőtörzsőrmester perceken belül el is fogott a Royal-szálló...
Pénzügyi helyzetünk és feladataink Pénzügyi helyzetünk és feladataink
Teleszky János, a 33-as országos bizottság kebeléből kiküldött 6-os...
Uj honalapítás Uj honalapítás
A történelmi reform, a magyar föld fölszabadítása és a tőke...
Kehrling Béla megnyerte az egyes- és a páros bajnokságot is Kehrling Béla megnyerte az egyes- és a páros bajnokságot is
Vasárnap délután díszes közönség gyűlt össze a margitszigeti center...
Hatvany Lajos -  Ady levelek Hatvany Lajos - Ady levelek
A Vörösmarty Akadémia azzal a megbízatással tisztelt meg, hogy...
A németek a főellenállási központokban tervszerüen megröviditették az arcvonalat A németek a főellenállási központokban tervszerüen megröviditették az...
A keleti harctéri helyzet jellemzője a német állások világosan...
Tizedszer az olasz boxolók ellen! Tizedszer az olasz boxolók ellen!
Alig múltak el a magyar-német ökölvívó mérkőzés izgalmai, szombaton...
A barlangi medve hazánkban A barlangi medve hazánkban
Alig van még egy olyan ország Európában, a melynek barlangjaiban...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98