Dtum
Login with Facebookk
1923 | Szeptember

Magyarország – Ausztria 2:0 (0:0)

Hungária-úti sporttelep. 38.000 néző. Bíró: Graetz (Prága)

A fellobogózott Hungária-úti pálya telt tribünjeivel és kőlépcsőkön elhelyezkedett sok ezernyi közönségével gyönyörű képet nyújtott. A közönség már a kora délutáni órákban kezdett kiözönleni a pályára, az igazi „run” azonban a mérkőzés előtti félórában következett be, amikor a feltűnően gyéren járó villamosok szinte ontották a meccslátogatókat, az autók és a fiakkerek tömegén pedig csak a legnagyobb életveszedelmek árán lehetett keresztültörni.

Háromnegyed négykor napsugaras, enyhén szeles gyönyörű őszi időben lépett a pályára a két csapat a következő összeállításban:
Ausztria: Ostricek – Scheuer, Horeys – Kurz, Resch, Geyer – Seidl, Schierl, Klima, Wieser, O. Fischer
Magyarország: Biri – Fogl II., Mandl – Kertész II., Kléber, Blum – Paulusz, Molnár, Jeszmás, Csontos, Opata

A magyar csapat kezd, Jeszmás rögtön Molnárhoz passzol, aki Pauluszt szökteti, de lefutását beadással nem fejezheti be, mert Horeys leszereli. Az osztrák csapat heves támadással felel Wieser Resch fejesével megszökik és szabadon állva a tizenhatos vonalon lőni készül, mikor Biri villámgyors kifutásától megzavarva Biribe lövi a labdát, de az újból Wieserhez kerül, kit a most már odaérkezett Blum a csodával határos szerencsével leszerel.

A 6. percben újból az offszeiden álló Wieser kapta a labdát, aki Fischert szökteti, de Kertész II. taccsra szereli. Pár percnyi mezőnyjáték után Mandl hosszú labdáját Molnár fejjel Pauluszhoz csúsztatja, a ki nagyszerű rüssel lefutja a védelmet, de éles beadását csak Opata éri el, kit azonban Scheuer idejében leszerel.

A 19.percben Seidl offszeidről indulva vezet támadást, de beadását Klima elhibázza. A 20. percben korner az osztrákok ellen, melyből Opata jól irányított rúgással teremt veszélyes helyzetet, de Paulusz bal lábbal lőtt éles labdáját Ostricek fogja.

A 24. percben Fogl II. egy magas labdáért nyúlva, lába Klima gyomrát éri, aki összeesik, de egy perc múlva már talpra áll. Most ismét a magyar csapat veszi át a támadó szerepet és főleg Kertész II. önfeláldozó játéka révén a játék mindinkább az osztrák csapat térfelére terelődik át. Paulusz szép beadását Jeszmás mellé fejeli, majd Kertész II. átemelt labdáját ugyanő fölé lövi.

A 31. percben Kurz orrvérzés miatt kiáll. A 34. percben Schierl kijátssza Klébert, majd Blumot, végre éles lövését Biri kornerre menti. A 37. percben Höss (Vienna) áll be Kurz helyére. A komplett osztrák csatársor most Fischer révén vezet veszélyes támadást, de beadását Schierl tiszta helyzetben fölé fejel.

A 41. perc magyar támadást hoz. Kertész II.-Kléberg akciójából Molnár szökteti Jeszmást, kinek erőtlen lövését Ostricek könnyen fogja. Az utolsó percben is a magyar csatársor támad, miközben a kifutó Ostricek Jeszmással ütközik, de szerencsére komolyabb baj nem történik.

 


Helycsere után az osztrák csapat megváltozott összeállításban áll föl, amennyiben a sérült Kurz helyére beállt Höss helyet cserél Schierlel. Az osztrákok erőteljes iramban kezdenek és már az első percben alaklom nyílik Resch számára, de labdája mellé megy.

A Paulusz által rúgott labdát Molnár fejjel fogja, meleg helyzet keletkezik,de Scheuer taccsra ment. A 9. percben Höss vezet támadást, amelyből Blum kornert vét, de Schierl a labdát mellé lövi. A kapurúgásból Csontos szökteti Pauluszt, de erős labdáját utóbbi nem éri el.

A magyar csapat most meglehetős fölénybe kerül. a tempó fokozódik, a közönség bíztatására megélénkül a játék. A 16. percben Molnárt kedvező helyzetben elnyomják, majd Jeszmás lövése süvít el a kapu mellett.

A kapurúgásból a félpályán álló Fogl II. hibáz, ezt ügyesen kihasználja Wieser, aki Fischert szökteti, ez egy pillanat alatt a magyar kapu előtt terem és szorongatott helyzetben Mandl idejében ment. A felszabadító rúgásból Csontos fut le Blum labdájával, de beadása Ostricek zsákmánya lesz.

A 24. percben újból Csontos fut le Kléber passzával, éles beadását Scheuer a büntetőterületen belül kézzel üti le. A megítélt tizenegyesből Molnár a bal sarokba védhetetlen gólt plaszíroz. (1:0) A gól után az osztrák csapat visszaesik. Csontos Blum labdáját taccsra engedi, majd Jeszmás 30 méteres oktalan lövése megy kapu fölé.

A 28. percben Opata látható offszeidről indulva Jeszmást szökteti, ki hatalmas rössel viszi a labdát az osztrák kapu felé. A tizenhatos vonal tájékán Hareysbe ütközik; mindketten földre esnek, a labda azonban ott marad, amelyet most Csontos fog el és az ebben a pillanatban a kaput elhagyó Ostricek mellett behelyezi a hálóba. (2:0)

A 36. percben Mandl kornert vét, amelyből Schierl fölé lő. A 38. percben Blum fejeséből Jeszmást Pauluszt szökteti, akit azonban jó helyzetben Geyer taccsra szerel. A 39. percben Klébert foultolja Resch, a megítélt harmincméteres szabadrúgást Fogl II. nagy erővel küldi kapura, de Ostricek biztosan fogja.

A 42. percben Kertész II.-nek egy sarokkal visszahúzott (oxford) labdája vált ki élénk tetszést a közönség soraiból, amelyet Mandl hibájából osztrák korner követ. a 43. percben újabb sikerrel kecsegtet a magyar balszárny támadása, de Opata ahelyett, hogy egyenesen a kapu felé tartott volna, oldalra vitte a labdát és nagy rössel éles szög alatt küldött labdája kapu mellé jutott.

Majd Jeszmás egyéni játékából lőtt kapu mellé. Még egyszer szóhoz jut az osztrák csapat Fischer támadása révén, aki Kertész II. mellett megszökött, de Fogl II. biztosan szereli. A felszabadító rúgásból Kléber szökteti Opatát, de a középre adott labdájának a bírói síp már nem adott gazdát.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98