Dtum
Login with Facebookk
1924 | December

Cankov bolgár miniszterelnök Belgrádban a balkáni államok véd- és dacszövetségét késziti elő a bolsevizmus ellen

Belgrád, december 28.
Cankov bolgár miniszterelnök vasárnap az Avala-ügynökség tudósítója előtt a következő nyilatkozatot tette:
— Küldetésemnek szerény és korlátozott célja van. A balkáni államok bizonyos időpontokban, mint a mai pillanatban is, együttesen szemben találhatjuk magunkat valamely komoly veszéllyel.
Bizonyos elemeknek az a céljuk, hogy most semmisítették a jelenlegi társadalmi rendet.


Ezek az elemek nem egyidőben és nem nőtt közvetlenül fenyegettek minden balkáni államot, de az kétségtelen, hogy mindannyian tartanak ettől a veszedelemtől.


Ezért mindnyájunknak együttesen vagy egyenkint arra kell törekednünk, hogy ennek a vésznek a leküzdésére megtaláljuk az eszközöket.


Bulgária egyike azoknak az államoknak, amelyeket ezek a fölforgató elemek a legsúlyosabban veszélyeztetnek. Bulgáriában a bolsevizmus nem tömegmozgalom jellegével bír, hanem csőcseléklázadás, amelyet a kommunista párt képviselői támogatnak és ennek a parasztmozgalomnak a föllépése egyáltalában nem felel meg Bulgária paraszttömegei érdekének. Mi 1923-ban megmondottuk, hogy a bolsevizmus az egész Balkánra nézve veszélyt jelent.


Bulgáriának akkor sikerült ezt a veszedelmet megakadályozni. Belgrádi és bukaresti utazásomnak az a célja, hogy előkészítse a balkáni államok közötti egyezmény ideiglenes föltételeit, mert ezeknek az államoknak ma még inkább, mint régebben, békében, biztonságban és kölcsönös bizalom szellemében kell el élniök.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98