Dtum
Login with Facebookk
1923 | Szeptember

Bulgária több helységében kikiáltották a szovjetköztársaságot

Szófia, szeptember 23.
A Belgrádból szétküldött tudósítások továbbra is hamis színben tüntetik föl a bulgáriai helyzetet. Igy azt híresztelik, hogy 800,000 kommunista az paraszt; föllázadt, hogy a kormány bukása küszöbön áll, sőt hogy a király lemondott. Fölöslegesnek tartjuk ezek-t a nyilvánvaló célzattal terjesztett híreket megcáfolni. Bulgária túlnyomó részében a mostani kormány hivatalba lépése óta egy pillanatra sem zavarták meg a rendet. Délbulgáriában, különösen Starasagora, Csirpen és Novszagora környékén a kommunisták e hó 20-án akarták keríteni a közhatalmat és ki is kiáltották a szovjetköztársaságot.


Mér 500 főnyi kommunista reggel 3 órakor le akarta fegyverezni a laktanyában levő helyörséget, amely azonban a támadókat szétszórta. A kommunistáknak 5 halottjuk és 10 sebesültjük volt. Csirpen helységet mintegy 200 kommunista támadta meg, de a csendőrség elől rövidesen menekülni kényszerültek és 30 halottat, illetve sebesültet vesztettek.


Novszagorában 300 kommunista benyomult az alprefektura és a községháza épületébe és kikiáltották a szovjetköztársaságot, amely 15 óra hosszáig tartott, amikoris Jamboli helyörsége a várost fölszabadította.


A szétszórt kommunistáknak 34 halottjuk és sebesültjtük volt, a többiek nagyobbrészt fogságba estek. (M. T. I.)

Bécs, szeptember 23.

 Belgrádból egymást érik azok a hírek, amelyek Bulgária helyzetét a legválságosabbnak tüntetik föl. E hirek szerint Bulgáriában a legvéresebb ellenforradalom dul, sőt egyik-másik jelentés már arról is beszámol, hogy a Sztambulijszkij vezetése alatt álló parasztpárt több városban magához is ragadta a hatalmat. Ezt a hírt nyomon követi egy másik távirat, amely arról számol be, hogy Bulgária déli részében kommunista zendülés tört ki, amely véres összeütközésre vezetett a kormány csapatai és a kommunisták között. Az összeütközésnek eddig 100 halottja és ugyannyi sebesültje van.


A kommunista zendüléssel függ össze a bolgár vasutasok sztrájkja. Szófiában letartóztatták a kommunista szervezet bizottságát, amely alkalommal Gitschon kommunista vezért agyonlőtték. Ez események következményeképen jelentik, hogy Boris cár, aki ma visszaérkezett Szófiába, dekrétumot irt alá a statárium életbeléptetéséről és a kamara föloszlatásáról. Cankov miniszterelnök átadta a királynak a kormány lemondási kérvényét. Hogy e hirek mennnyiben födik a valóságot, e pillanatban megállapítani nem lehet. Szófiából nyugalmat jelentenek s csak annyit ismernek be, hogy vasutassztrájk tört ki.

Szófia, szeptember 23.
A Bolgár Távirati Iroda jelenti: A kazanliki körüli néhány helységben. ahol a kommunisták a szovjetköztársaságot kiáltották ki, csapatkülönítmények a lakosság támogatásával helyreállították a rendet. Egy 30 főnyi kommunista banda, amely Rosovonál, a kazanliki kerület déli részén gyülekezett a csapatok elől a hegyekbe menekült, majd megadta magát.
A fegyvert lerakó csapat két vezére öngyilkosságot követett el.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Bulgária Az izgága Starazagora Boris cár Cankof
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98