Dtum
Login with Facebookk
1924 | Február

A Földhitelbank és a Magyar-Amerikai Bank tranzakcióját befejezték

A Földhitelbank és a Magyar-Amerikai Bank tranzakcióját, – melynek készüléséről legelőször tudósitottunk, – most már hivatalosan is lebonyolitották, amennyiben a Magyar-Amerikai Bank részvényeinek többsége február elsején teljesen a Földhitelbank tulajdonába ment át. A Magyar-Amerikai Bank igazgatósági ülésén már Paupera Ferenc elnökölt, aki a jövőben a bank elnöke lesz.

Az igazgatóság tudomásul vette a bank tavalyi mérlegét, mely igen jelentős haszonról számol be és elhatározta, hogy részvényenként 500 korona osztalékot fizet.

Az igazgatósági ülés elhatározta azt is, hogy adandó időben a Földhitelbank és a Magyar-Amerikai Bank fuzióját akként viszik keresztül, hogy minden tiz Magyar- Amerikai Bank részvényre egy darab Földhitelbank részvényt adnak. A Magyar-Amerikai Bank részvényeiben ezért látnak tőzsdei körökben nagyobb fantáziát. A kétnapos ünnepi magánforgalomban is ezért volt igen nagy üzlet az Amerikai-Magyar és a Földhitelbank részvényeiben. 

A Földhitelbank papirjainak föllendülését az is okozza, hogy a jövő hétfőtől kezdve a Földhitelbank részvényeiből öt darab lesz egy kötés, ugy, hogy ez lesz az első nagy papiros a tőzsdén, amelyet az a közönség is megvásárolhat, melynek eddig nem volt módja ahhoz, hogy nagyobb értékü részvényeket is vehessen.

A Magyar-Amerikai Bank egyébként hir szerint legközelebb már a Földhitelbank néhány ipari vállalatát tárcájába vesz át, ez azonban a két bank érdekközössége folytán tisztán csak kezelési transzakció lesz.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98