Dtum
Login with Facebookk
1924 | Február

Chamonix – A jéghokki-torna

A jéghokki-torna döntőjébe négy csapat került: Kanada, az Egyesült-Államok, Anglia és Svédország csapata. Miután Kanada 20:2 arányban legyőzte Angliát, Amerika pedig 20:0 arányban Svédországot, az első helyért a két észak-amerikai állam csapata mérkőzött, míg a harmadik és negyedik helyért Angolország és Svédország.

Kanada és az Egyesült-Államok döntőmérkőzése vasárnap délután folyt le. A nevezetes esemény rengeteg embert gyűjtött Chamonixba. Kora reggeltől délig zsúfolva érkeztek a vonatok. Fél 3 órára volt kitűzve a meccs kezdete, de már jóval előbb szinte életveszélyes volt a tolongás a jégstadion bejárata előtt.

Míg az eddigi mérkőzéseket alig 200-300 ember nézte végig, addig a döntő meccsre zsúfolásig megtelt a tribün és sűrű embergyűrű övezte a jégpályát. Mintegy 8-10 ezer ember nézte végig a jégjhokki-sport mestereinek nagyszerű küzdelmét.

Valamivel fél 3 óra után M. P. Lolcqu belga bíró sípjelére a következőképpen állítják föl a csapatok:

Kanada: Munro – Ramsay, Watson – Stater, Smith, Caffery, Munn

Egyesült Államok: Abel – Lacroix, Rice – Small, Langley, Doury, Carthy.

Szédületes irambank kezdődik a mérkőzés. Kanada több technikával, Amerika inkább durvaságba átcsapó erővel dolgozik. Kanada már az ötödik percben megszerzi az első gólt, amelyet a kanadai kolónia egetverő ordítással és apró zászlók lengetésével üdvözöl. Az őrült tempó tovább tart; Kanada állandó fölényben; Amerika durván védekezik.

A 10. percben bent van a második gól az Egyesült Államok kapujában. Most Amerika kezdi a tempót diktálni. Hihetetlenül durva faultok tarkítják a mérkőzést; sokszor egyszerre négyen is feküsznek a jégen. A durva erőszak meghozza a 18. percben Amerikának az első gólt. Vehemens támadás közben az egyik kanadai hátvéd hibáz és ütőjéről saját góljába perdül a labda.

A második 20 perc talán még vehemensebben kezdődik: Amerika szinte vadul fekszik a játékba. Végre Kanada is elveszti az önuralmát és durvaságra durvasággal felel. Az eredmény három játékosának 2 percre való kiállítása.

Amerika a nagy előny ellenére sem tud eredményt elérni; keményen bombázza ugyan a kanadai kaput, de Munro csodálatos ügyességgel véd. Két perc után ismét komplett a kanadai csapat és hihetetlen energiával fekszik bele a játékba. Szédületes passzjátékával szinte megbolondítja az amerikaiakat és három nagyszerű góllal behozhatatlan előnyt szerez.

A harmadik 20 percben a játék vadsága a tetőfokát éri el. Kanadának a 7. percben sikerül még egy gólt ütnie, de ezzel kész is az erejével. Amerika fölényben kerül, de összjáték híján fölényét nem tudja kihasználni s a lelkesen védekező kanadaiak kapuja mentes marad a góltól.

A kanadai csapatból a kapuson kívül Ramsay és Smith vált ki bámulatos technikájával, gyorsaságával és a jégen való biztosságával. Az amerikai csapatban egyedül Doury emelkedett stílus dolgában a kanadaiak színvonalára.

A jéghokki-torna végső eredménye:
1. Kanada 6 pont (47 adott, 2 kapott gól)
2. Amerika 4 pont (32-6)
3. Anglia 2 pont (6-33)
4. Svédország 0 pont (3-46)

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Kanada - Nagy-Britannia USA jéghockey csapata
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98