Dtum
Login with Facebookk
1924 | Január

Az olimpiai téli játékok nyitánya

Tizenhat nemzet vesz részt a téli olimpiászon. – Az olimpiai eskü. – Ötszáz méteren amerikai gyorskorcsolyázó győzött, a többi gyorsversenyben Finnország és Norvégia versenyzői domináltak.

Az 1924. évi párisi olimpiász nyitánya múlt pénteken díszes ünnepi keretben folyt le. Chamonix-ban tizenhat nemzet reprezentánsai gyűltek össze, megvívandó a téli játékok grandiózus küzdelmeit, amelyeket a természet adta előnyöknél fogva az északi államok versenyzői egymás között intéztek el.

A megnyitó ünnepségről
Január 25-én, pénteken délután 2 órakor folyt le a nagy ceremónia, izgatott mozgalom a polgármesteri hivatal környékén, ahová egymásután érkeznek és helyezkednek el az idegen versenyzők csapatai.

A városi zenekar hangjai mellett vonulnak végig Chamonix utcáin, mindenütt elkerített uton haladva, egészen a jégpályáig. A díszmenet sorrendje: a rendező testület, a sportszövetségek, a sí-iskola, a városi zenekar, a városi hatóságok, a város tanácsa.

Az egyes nemzetek a francia betűrendnek megfelelőleg vonultak fel: Ausztria, Belgium, Canada, Észtország, Egyesült Államok, Finnország, Grande-Bretagne, Olasz-, Lettország, Norvégia, Lengyel-, Svédország, Svájc, Csehszlovákia, Jugoszlávia és legvégül – Franciaország.

Mindegyik nemzet csapata élén címerhordozó hajad egy nemzeti zászlótartótól követve. Ezek mögött a hivatalos kísérők, majd a versenyzők ebben a sorban: gyorskorcsolyázók, műkorcsolyázók, polgári síelők, katonai sí-csapat, hockey-csapat, curling-játékosok, a bob-csapat.

A külföldiek a pálya szélén helyezkednek el, mire Clary gróf, a Francia Olimpiai Bizottság elnöke a hatósági tribün felé tart, majd fölkéri a francia kormány képviselőjét, M. Gaston minisztert, nyilvánítsa megnyitottnak a téli játékokat.

 

Az első versenynap
Szombaton, a versenyek első napján az 500 és 5000 méteres gyorskorcsolyázó versenyeket bonyolították le a következő eredménnyel:

500 méter (világrekord 43.6 mp.)
1. Jewtraw (Amerika) 44 mp. 2. Olsen (Norvégia) 44.2 mp. 3. Thumberg (Finország) és Larsen (Norvégia) 44.8 mp. Huszonheten indultak.

5000 méter (világrekord 8 p. 27.9 mp.)
1. Thumberg 8 p. 33 mp. 2. Skutnapn 8 p. 43 mp. 3. Lansen 8 p. 52 mp. 4. Strom (Norvégia)

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A megnyitó ünnepség Chamonixban 1924 Chamonix A megnyitó ünnepség Chamonixban - felvonulnak a résztvevő nemzetek A megnyitó ünnepség Chamonixban - tisztelgés a lobogók előtt A megnyitó ünnepség Chamonixban - A bal oldalon az első a magyar lobogó Jewtraw, az 500 méteres verseny győztese Charles Jewtraw
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98