Dtum
Login with Facebookk
2
VEZÉRCIKK
Smith Jeremiah, a Népszövetség magyarországi főmegbízottja
Mint más helyen is megírjuk, június 19-én kezdődik Genfben a Népszövetség új ülésszaka, amelyre úgy J. Smith Magyarország népszövetségi főmegbízottja, mint Zimmermann, Ausztria szanálási biztosa már el is utaztak. A két főbiztos között a mult héten élénk tanácskozás folyt Bécsben,...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szabóné Fricska Anna
Trianonról én 35 éve beszélek, ha nem is nap nap után, folyamatosan. A gyerekek...
2009|10|04
Válságban vagyunk. Gazdaságiban és erkölcsiben. Évek óta.
Ha...
Újraindulunk.
Mit hoz az 1930 és a harmincas évek ember alkotta...
Sir William Good, aki Budapesten jelentős tárgyalásokat folytat az ország pénzügyi szanálásával kapcsolatban
A magyar kölcsön elhelyezését célzó tárgyalások már junius 24-én befejeződtek, a jegyzési felhivás kibocsátása azonban pár napi halasztást szenved, mert előbb meg kellett várni a newyorki tárgyalások eredményét....
A kormányzó az árumintavásáron
A szombaton megnyílt XV-ik árumintavásár egész vasárnapon át az érdeklődés központjában állott. Ugy a kereskedő- és iparosvilág reprezentánsai, mint a laikus közönség óriási arányokban özönlötte el a kiállítást...
Félhivatalosan jelentették, hogy Popovics Sándor, a Nemzeti Bank elnöke Londonba utazott. Ennek az utazásnak a céljáról beavatott helyről a következőket mondották a Hétfői Napló munkatársának: – Popovics...
Gróf Bethlen István miniszterelnök
A szanálással kapcsolatosan takarékossági bizottság felállitását vette tervbe a kormány. Kitünő forrásból azt az értesülést szerezte a Hétfői Napló munkatársa, hogy a takarékossági bizottság megalakitása aktuálissá...
Biatorbágy község a vihar után, ahol egyetlen ép háztető sem maradt
A napokban olyan vihar vonult végig Zala és Somogy megyén, amilyenre csak 1889-ben volt példa. A vihar háztetőket sodort le, fákat tépett ki, a jég pedig elverte a vetést és a szőlőt. Kisgörbő, Nagygörbő, Lesencetomaj,...
Hetvenezer vasmunkás az utcán a Ruhr-vidéken (1923)
Az általános pénzszűke, a bizonytalan gazdasági helyzet, a megrendelések csökkenése katasztrófálisan hat az iparra. Vállalatok százszámra bocsátják el munkásaikat, sok esetben teljesen beszüntetve üzemeiket. A munkások...
A
A Hangya Termelő-, Értékesítő- és Fogyasztási Szövetkezet az elmult héten tartotta XXV. évi rendes közgyűlését, amelyen a tagok igen nagy számban jelentek meg. A vidéki szövetkezetek is elküldötték megbízottaikat...
Cikk-ajánló
A huszonötéves Hangya A huszonötéves Hangya
Folyó hó huszonharmadikán a Hangya szövetkezeti központ fennállásának...
A XIII. Árumintavásár az Iparcsarnokban A XIII. Árumintavásár az Iparcsarnokban
Az Iparcsarnokban ma nyilt meg a Budapesti Árumintavásár. Ez immár a...
Budapesti XIV-ik Árumintavásár Budapesti XIV-ik Árumintavásár
A vásár iránt ugy a belföld, mint a külföld, kiváltképpen azonban a...
Szó sem lehet a vámtarifa módosításáról Szó sem lehet a vámtarifa módosításáról
Napok óta folyik a legélesebb harc a vámtarifa ellen. Gazdasági...
Jönnek a mammutadók Jönnek a mammutadók
A szanálási törvények hatását politikai körökben igen különbözőképpen...
Nincs titkos feltétel Nincs titkos feltétel
Bethlen István gróf miniszterelnök Kállay Tibor pénzügyminiszter,...
Korányi pénzügyminiszter Párisban a kölcsön elhelyezéséről tárgyalt Korányi pénzügyminiszter Párisban a kölcsön elhelyezéséről tárgyalt
A szanálási törvényjavaslatok megszavazása óta a kormány a külföldi...
Az apostol dicsérete túl a határokon is Az apostol dicsérete túl a határokon is
A magyar szövetkezők fölemelő ünnepléssel ülték meg a magyar...
Súlyos három hónap következik Súlyos három hónap következik
A gazdasági és politikai válság nem nyert megoldást. A megüresedett...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98