Dtum
Login with Facebookk
1924 | Június

Genfben a magyar és osztrák vámhatárok megszüntetését indítványozzák

Bécsi szerkesztőségünk jelenti: 

Mint más helyen is megírjuk, június 19-én kezdődik Genfben a Népszövetség új ülésszaka, amelyre úgy J. Smith Magyarország népszövetségi főmegbízottja, mint Zimmermann, Ausztria szanálási biztosa már el is utaztak. A két főbiztos között a mult héten élénk tanácskozás folyt Bécsben, amelyen – mint arról feltétlenül beavatott diplomáciai forrásból értesülünk – nagy jelentőségű megállapodás létesült. 

Úgy Smith, mint Zimmermann a középeurópai gazdasági konszolidáció akadályait abban látják, hogy az új államok tovább folytatják az elzárkózás politikáját. 

Ausztriában is éppen úgy, mint Magyarországon, most foglalkoznak az uj vámtarifa kérdésével, amely különféle védővámokkal teszi lehetővé iparának és mezőgazdasági termelésének fentartását. 

A népszövetségi főmegbizottak úgy látják, hogy az új államok fejlődése sokkal inkább biztosítva lenne, ha rátérnének a szabadforgalom életbeléptetésére még abban az esetben is, ha ez kezdetben megrázkódtatásokkal járna. 

Zimmermann és Smith azt fogják javasolni Genfben, hogy Magyarország és Ausztria törölje el az összes behozatali és kiviteli vámokat, szabadítsa fel a külföldi forgalmat, amely egyedüli biztos alapja lehet a közgazdasági élet fellendülésének. 

Ezzel kapcsolatban alkalmunk volt beszélgetni a bécsi közgazdasági élet egyik kitünőségével, aki úgy véli, hogy a főbiztosok indítványának, még ha azt magáévá is teszi a Népszövetség, vajmi csekély reménye lehet a megvalósulásra, mivel ilyen nagy jelentőségű reform kezdeményezését szerinte egy gazdaságilag erősebb államalakulatnak kellene megkísérelni, mint a legyengült Ausztria és a szanálás előtt álló Magyarország.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Szanálás
Szabóné Fricska Anna

A szanálási folyamatban zilált pénzügyek rendezését kísérlik meg, legyen szó bankokról, egy városról vagy magáról az államról.

 
Amikor a fizetésképtelenség nyilvánvalóvá válik, vagy csődeljárást indítanak, vagy ún. kényszerkiegyezést kötnek az adóssal. A csődeljárásban a vagyon felszámolása (és értékesítése) után a hitelezőket bizonyos mértékig kártalanítják.


A másik megoldás a tulajdonképpeni szanálás, ekkor a tartozás átütemezéséről vagy mérsékléséről egyeznek meg. Így időt nyernek, és stabilizálódhat a bank (város, ország) pénzügyi helyzete.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98