Dtum
Login with Facebookk
1924 | Május

Jönnek a mammutadók

„Nagy kiábrándulás következik.” 

A szanálási törvények hatását politikai körökben igen különbözőképpen ítélik meg. Az ellenzéki politikusok változatlanul kitartanak sokat hangoztatott álláspontjuk mellett, amely szerint a külföldi kölcsön terhei messze felülmúlják annak előnyeit. Erről a kérdésről Rupert Rezső így nyilatkozott a Hétfői Napló munkatársának: 

– A szanálási törvények intézkedéseinek végrehajtása után nagy kiábrándulás fog bekövetkezni.
Az emberek csodát várnak és legfeljebb súlyos adóterheket kell majd elviselniök. A külföldi kölcsön nem jelent a belső teherviselés kérdésében könnyebbedést, ellenkezőleg, nagy adókat és olyan súlyos áldozatokat fog maga után vonni, amelyekről a közönségnek most még sejtelme sincs. 

– A kormánynak, véleményem szerint, csak azért van szüksége kölcsönre, hogy az ország színe előtt hivatkozhassék majd momentumokra, amelyek adóemelést involválnak. Nem is nagy adóemelés kellett volna és máris összehozhatta volna a 250 milliót, de ebben az esetben az adóemelés ódiuma a kormányra háramlott volna, így a kölcsön ténye állandó okforrás lehet. 

– Az akció egész eredményétől legfeljebb csak ennyit várok: A korona talán (?!) stabilizálódni fog.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Szanálás
Szabóné Fricska Anna

A szanálási folyamatban zilált pénzügyek rendezését kísérlik meg, legyen szó bankokról, egy városról vagy magáról az államról.

 
Amikor a fizetésképtelenség nyilvánvalóvá válik, vagy csődeljárást indítanak, vagy ún. kényszerkiegyezést kötnek az adóssal. A csődeljárásban a vagyon felszámolása (és értékesítése) után a hitelezőket bizonyos mértékig kártalanítják.


A másik megoldás a tulajdonképpeni szanálás, ekkor a tartozás átütemezéséről vagy mérsékléséről egyeznek meg. Így időt nyernek, és stabilizálódhat a bank (város, ország) pénzügyi helyzete.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
50 000 koronás államjegy (előoldal) 50 000 koronás államjegy (hátoldal)
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98