Dtum
Login with Facebookk
1924 | Május

Budapest – Tallin 7:0 (3:0)

Súlyos vereséget szenvedett az észt csapat. - Obitz volt a mezőny kimagaslóan legjobb embere — Hajós és Weisz elbuktak a próbavizsgán – Winkler hat tricket csinált – Nádler kitűnő szereplése

Hungária-úti pálya — 10.000 néző — Bíró: Bíró Sándor

A főváros futball-sportjának egyik érdekes, de sportszempontból jelenéktelen eseménye a Hungária-úti pályán játszódott le, ahol az észt olimpiai csapat mérkőzött egy kombinált csapattal. amelyben három „brünni" játékosunk vizsgázott.

Az idegenbe szakadt játékosok közöl Obitz szenzációsan szerepelt. Ördöngös technikával és játszi könnyedséggel rázta le ellen feleit. Beune erős támaszra talál a magyar olimpiai csapat. Társai azonban: Hajós és Weisz egyhangúlag megbuktak. különösen Hajós, akinek véletlenül sem volt egy egészséges akciója. A vasárnapi meccsen bebizonyosodott hogy Weisznek és főleg Hajósnak semmi helye nincs Párisban.

Pont 5 órakor léptek a zászlódíszben pompázó pályára a csapatok. Az észtek kék-fekete-fehér lobogó alatt kék dresszben, a magyar fiuk meggypiros ingben. Az Egyetemi Énekkar, – amelyet az elmúlt évben bámulatos szívélyességgel fogadtak az észtek. Tallinban – áhítatos csöndben előbb az észt, azután pedig a magyar himnuszt énekelte – nagy sikert aratva.

A sorsolás az észteknek kedvezett és így a magyar csapat kezdi a játékot szél és nap ellen, erejének tudatában kissé elbizakodottan. Az észt legénység azonban egy pillanatra sem elfogódott és erőteljes játékkal már az első öt percben kétszer közelíti meg Biri hálóját.

Az első kornert a magyar csapat a 11. percben rúgja, de eredménytelenül. Eddig inkább mezőnyjáték folyik, mert a brünniek közül Hajós és Weisz „égnek”. Ezután perceken át a magyar fiúk vannak frontban, de újabb kornernél egyebet nem tudnak elérni.

A második negyedórában már élvezetesebb a magyarok játéka különösen azért, mert Obitz igazán klasszis játékot produkált. Egy kitűnő passzából Winkler nagyszerűen előretör és a 26. percben bombalövését csak a kapufa védi.

A következő percben pedig Takáts éles lövése a kapufa mellett süvit el. Gólszag van azonban a levegőben és tényleg a 30. percben Weisz beadásából Winkler tízméteres lapos lövése révén megszületik a első gól.

Perceken át tartó mezőnyjáték után, amelyben különöse Obitz remekel, A 38. percben Weisz beadásából Siklóssy védhetetlen lövéssel a második gólt lövi, rá egy percre ugyancsak Weisz révén Winkler a harmadik gól szerzi meg.

Félidő: 3:0. A mérkőzés második felében már szembeötlőbb az, hogy az észtek nem birják tüdővel az erős tempót. Erősen szorongatják őket a magyar csatárok, amelyet a meglepően önzetlenül dolgozó Nádler dob frontba.

A 6. percben a mérkőzés legszebb gólját érik el a magyarok. Obitz szenzációs trükkökkel egészen az észt kapu elé dolgozza magát és ott az üresen álló Winklerhez tolja a labdát, aki azt védhetetlenül belövi 4:0.

A 10. percben eredménytelen kornert rug Senkey II., a 15. percben azonban Winkler egy csomó emberen keresztül az ötödik gólt vágja az ellenfél hálójába. A következő percben két kornert rúgunk egymásután, majd percenként egyet-egyet, de mind eredménytelenek.

A 21. percben azonban Takáts a hatodik, a 28. percben a hetedik gól menthetetlenül bevágja.
Az észtek kapuja előtti játékkal ért véget a mérkőzés.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Az észt és a magyar válogatott csapat Winkler belövi a magyarok első gólját Az észtek kapusa véd
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98