Dtum
Login with Facebookk
1924 | Március

Lipták Pál v. államtitkár a gyáripar nehéz helyzetéről

A Hétfői Napló munkatársa megkérdezte Lipták Pál volt kereskedelmi államtitkárt, aki a gyár-  és épitőipari életben vezető szerepet játszik, hogy mi a véleménye a jelenlegi gazdasági állapotokról. Lipták Pál a következőket mondotta munkatársunknak: 

– A valorizáció bevezetése kellemetlenül érintette a gyáripart.
Azt mondhatnám – enyhén kifejezve –, hogy nem bénítja meg teljesen a gyáripart, de óriási terheket ró a termelésre, mert az egyoldalu valorizáció csak terheket jelent az iparra, amelyeket a másik oldalon nem lehet eszkomptálni. A valorizáció pedig a belföldi devizaforgalom felszabadítása nélkül úgy sem ér semmit. Mert hiába veszek előlegeket a rendelésekre, mikor a szükséges devizákat csak idők multán esetleg drágábban tudom megszerezni. Ez a helyzet meg éppenséggel lehetetlenné teszi a gyáripar működését, amikor külföldi nyersanyagok vagy félgyártmányok beszerzéséről van szó. 

– Amikor a devizaforgalom részleges felszabadításáról szóltam, akkor még nem mondottam azt, hogy az egész devizaforgalmat szabaddá kellene tenni. Sőt ellenkezőleg: a mai viszonyok mellett az egészen magára eresztett deviza- és valutaforgalom még bonyolultabbá tenné a gazdasági helyzetet. Mit ér ugyanis a teljes szabadforgalom, amikor nincsen kellő deviza az országban? 

– Hasonlóképpen tudatlanság uralkodik a takarékkoronát illetően.
Senki nem tudja, hogy milyen bázison nyugszik a takarékkorona. A február 20-iki bázison vagy milyen alapon? Nagy baj az, hogy a kormány nem valami közismert értékbázisra alapította a takarékkorona értékelését, mert ezzel elejét vette volna annak, hogy a békebeli viszonyhoz mérten valami index alakuljon ki. Különben is a takarékkorona fogalma valami olyan furcsa, amelyre nehéz indokolt választ találni. 

– Ami a tőzsde helyzetét illeti azt hiszem, addig, amíg a stabilizáció iránti bizalom nem fog teljesen kialakulni, nem várható sem lényeges javulás, sem az átértékelési folyamat megindulása. Ha ez a bizalom nincsen meg, akkor csak igen gyenge tőzsdét várok. 

– Különben is pesszimisztikusan ítélem meg az egész gazdasági helyzetet, mert a kormánynak nincsen kellően átgondolt gazdasági programmja, sem kidolgozott terve, amellyel az egész országot jobb helyzetbe lehetne hozni. Szükségrendeletekkel és elő nem készített ötletekkel a beteg ország testét meggyógyítani nem lehet. Amíg a kormány részéről komoly és igazán értékes gazdasági programmot nem látok, addig nem igen várom, hogy a viszonyok javulnak, aminek természetesen az ország kereskedelme és ipara issza meg a levét.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98