Dtum
Login with Facebookk
1924 | Március

MTK – Vasas 4:2 (3:2)

Hungária-úti pálya. Bíró: Fenyves Géza
A szezon legszebb és legizgalmasabb küzdelmét vívta a két kitűnő csapat. Izgatott és parázs hangulat fűtötte a közönséget, amelyet idegesség tett a bíró gyönge működése, aki erélytelenül vezetette a mérkőzést, megtorlatlanul hagyva a legsúlyosabb foult-okat is.

Ennek következménye volt azután az is, hogy az ügyeletes rendőrtisztviselő félbeszakította a mérkőzést és figyelmeztette a bírót a mérkőzés sportszerű lebonyolítására.

Káprázatos csatárjátékkal vezették be a Vasasok a mérkőzést, hajszálpontos passzokkal veszélyeztetve a kitűnően védett MTK-kaput. Az eredmény nem is késik soká, mert már a 4. percben Himmer pompás labdája Kropacsek hálóját terheli.

A bajnokcsapat heves támadása a válasz és ez ebből keletkezett tumultusban Kutruc sérülten hever a földön. Nagy nehezen tudták csak fölmosni, de a kitűnő kapus ezután már nem volt ura kapujának, mert a védésnél csak egyik kezét használhatta.

A 12. percben a Vasasok sorozatos támadásai újabb eredményt hoztak, amennyiben Takács társai összjátékából megszerzi csapatának a második gólt. Izgalmas akciók után a bíró Reinert, aki Kertész hasába talpalt, kiállította. A bajnokcsapat, közönsége biztatására, óriási hévvel fekszik a játékba és a szebbnél-szebb akciókat csak Fenyves bíráskodása teszi élvezhetetlenekké.

A 17. percben végre Orth megszerzi az MTK első gólját és a rákövetkező percben Braun a kiegyenlítő gólt is. A játék ezután eldurvul és a bíró kénytelen állandóan megszakítani a játékot. A Vasas-támadás irányítója főként Jellinek, míg az MTK támadásainak Orth a kezdeményezője.

Változatos játék után a 30. percben Braun szerzi meg a kék-fehérek vezetőgólját. Félidő 3:2. A második félidő ismét a Vasas-támadások jegyében indul, de csak rövid ideig, mert a nagyszerű halfsor által támogatott MTK ismét offenzívába lép, amelynek során egy, a büntetőterületen belül elkövetett hands miatt megítélt 11-est Molnár a kapus kezébe lő.

Egy szándékosan elkövetett durva akció miatt a bíró Katzert is kiállítja, ennek ellenére is támadásokkal kísérleteznek a már kilenc emberrel játszó Vasasok. A 38. percben az MTK-csatársor összjátékából Opata négyre szaporítja a bajnokcsapat góljait, amelyek után a Vasasok a védelembe vonulnak vissza.

A mérkőzés ezután ellanyhul és az MTK támadásai közepette ér véget a szép mérkőzés.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
MTK-Vasas - Korner a Vasasok ellen MTK-Vasas - Molnár gólra készül
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98