Dtum
Login with Facebookk
1924 | Október

Kiskúnfélegyházán megnyílt az első női középfokú gazdasági iskola

Kiskúnfélegyházán az elmult héten nyitották meg a néhai Fazekas Kálmán dr., illetve leánya Blandina nővér áldozatkészségéből létesült s a Constantinum katholikus leánynevelőintézet kebelében alakult első női középfokú gazdasági iskolát.

Holló Béla dr. polgármester üdvözölte a megjelenteket és a város nevében igéretet tett az új intézet anyagi és erkölcsi támogatására. Majd Farkas Mária az új intézet programmját ismertette. Ezután Horváth Elemér pápai kamarás, püspöki titkár fejtegette, hogy miért van szükség ily iskola létesítésére. Beszéde végén Hanauer István püspök nevében az intézetet átadta hivatásának.

A földmívelésügyi miniszter nevében Schandl Károly dr. államtitkár mondott beszédet.
Őszinte örömmel és a legteljesebb elismeréssel üdvözölte ezt az új és hiánytpótló iskolát, amelynek kiépítésére a földmívelésügyi kormány igen nagy gondot kíván fordítani. A föld iránti szeretetből hiányzott eddig a női lélek megértése, a női kéz szakavatott szorgossága. A magyar gazda kicsinyes dolognak tartotta a kertészetet, a baromfitenyésztést stb.

Ez az intézet hivatott arra, hogy a kisebb mezőgazdasági ágak erősebb mívelésével fokozza a föld hozadékát és így új munkaalkalmak teremtésével, új jövedelmi források nyitásával, nemzetgazdaságilag jelentős hivatást tölt be.

A női társadalom vissza akar térni a régi magyar erkölcsök, a föld, a család és az otthon szeretetéhez.
A szövőszékek felállításával is az a cél, hogy a régi magyar nagyasszonyok korát és erkölcseit állítsuk vissza.

Végül megköszönte az intézet alapítóinak áldozatkészségét és a földmívelésügyi kormányzat részéről megfelelő támogatását helyezte kilátásba.

Ezután Tolnay Jenő esperes-plébános szólott az iskolanővérek hazafias magyar munkásságáról és a kiskúnfélegyházai Fazekas-család áldozatkészségéről, amely az intézetet életre hívta.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98