Dtum
Login with Facebookk
1924 | Szeptember

Kevés a kocsma Kőbányán

A pénzügyminiszter ugyanis ugy rendelkezett, hogy a meglévő italmérés mellett 100 méteres körzeten belül ne adjanak ki uj engedélyt. Ez az intézkedés mélyen sérti igen sok kőbányai polgár érdekét és az ugy gazdasági, mint adóügyi tekintetben káros az államra és a fővárosra.

Az italmérési jog értékét – mondja a panasz – nem a terület, hanem a forgalom szerint lehet mérni, hiszen Kőbányán még mindig vannak helyek, ahol a vendéglői étkezésre szorulók még mindig nem találnak megfelelő étkezőhelyet.

A korlátozó intézkedés különben is egészségtelen monopóliumot jelent, a mi sok szempontból nem kivánatos.

Egyelőre ennyi a jó kőbányaiak panasza.
A szomoru a dologban az, hogy félős, hogy ezek a panaszok is süket fülekre találnak ugy a fővárosnál, mint a kormánykörökben.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Monopólium
Szabóné Fricska Anna

Monopóliumokról többféle értelemben beszélhetünk.


Használjuk azokra az óriás vállalatokra, amelyek különböző együttműködési formákban a piacot uraló gazdasági helyzet megteremtésére, a piaci verseny korlátozására jönnek létre.


A kereskedelemben kiváltságos piaci helyzetet teremtő kivételes jogot jelent valamilyen áru kizárólagos forgalmazására. Kivételes jog lehet egyes térségek kereskedelmének kizárólagos joga is, erre a történelemben a legismertebb I. Erzsébet királynő adománya az angol Kelet-indiai Társaság számára 1600-ban.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98