Dtum
Login with Facebookk
1925 | Április

Karinthy Frigyest április elsején a vádlottak padjára ültetik

Április elseje a tréfák hagyományos napja s így valóban stilszerű, hogy Karinthy Frigyes, a jeles magyar író, a nagy humorista, erre a napra komoly szerepet kapott.


Április elsején mint vádlott fog szerepelni Karinthy Frigyes a büntetőtörvényszéken, a Töreky-tanács előtt.


A „Fekete mise” című novella miatt kerül Karinthy a vádlottak padjára. A novella „Az Est” mult évi szeptember 24-iki számában jelent meg – Karinthy sajátságos tehetségének egyik legérdekesebb művészi terméke. Az Ujszülött mosolyog a bünös világra az oltár elé varázsolt rózsabokorból s a mosolyra eltünnek a szörnyü vágyak és anyák szeretnének lenni a hetérák.

 

Ez van a novellában, de az ügyészi vádirat szerint az inkriminált novella egyetemes tartalma fajtalan cselekmények és jelenetek kiszinezett leirását foglalja magában s ezenkivül a római katolikus anyaszentegyház vallásos tiszteletének egyik legfőbb tárgyát képező szentmise szertartását nyilvánosan meggyalázta és ezáltal közbotrányt okozott.

 

Ez alapon a királyi ügyészség sajtó utján elkövetett szemérem elleni vétség és vallás elleni kihágás címén emelt vádat az író ellen. A váddal szemben Karinthy védője azzal érvel, hogy az inkriminált novella sem nem pornografikus írásmü, sem pedig vallásgyalázást nem tartalmaz, mindezt csak erőszakosan lehet belemagyarázni, - mert a novella irodalmi munka.

 

Az író védője a főtárgyaláson irodalmi szakértők meghallgatását fogja indítványozni, hogy azok döntsék el, vajjon a pörbefogott sajtóközlemény tiszta irodalmi munka-e, vagy pedig olyan, mint amilyennek a vád beállítja.

Megosztás:

A cikkhez 1 hozzászólás kapcsolódik!
A hozzászólások megtekintéhez kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98