(Athenaeum-kiadás)

Érdekes irodalomtörténeti adat, hogy az újabb magyar irodalom csaknem minden jelesebb embere a humor műveléséből is kivette a maga - szinte ezt a jelzőt használnám, hogy: szomorú - részét. Ennek a tünetnek elsősorban gazdasági okai lehettek: az újságírói sorban robotoló tehetségeknek meg kellett kísérelniük a humor-írást, mert a közeli múlt primitív színpada s aggodalmaskodó könyvkiadása alig adott alkalmat nehezebb fajsúlyú értékek jelentkezésére, míg a humoros írások szerzőit hamar megkedvelte a közönség.

Mikszáth nagy népszerűsége, vagy Tóth Béla szerényebb csillogású elismertetése nem utolsósorban arra vezethető vissza, hogy mintegy öntudatlan programszerűséggel idomították írásaikat az anekdota-kedvelő magyar közízléshez.

S legújabb irodalmunk nem egy elsőrangú lírai költője, novellistája vagy regényírója járta ki a keservesen vidám bohém-vergődések karcolat-író iskoláját. Bizonyára már eleve ott rejtőzött tehetségük gazdag tárnáiban a humor kedves érce, de hogy elszánt akarattal éppen ennek az aranynak a kibányászására kellett vetniük magukat, abban nagy része volt a zord és viszontagságos külső körülményeknek.

Így érthető meg, hogy a modern magyar humoreszk-irodalom miért lett valahogyan mélyebbé, valósággal fájdalmasabbá, mint külföldi előképe a francia karcolat. Legfinomabb humoristáink, Ambrus Zoltán, vagy Heltai Jenő, kétségkívül sokat átvettek a francia humoristák rutinjából, de amit ők maguk adtak a műfajhoz, költői melegségűvé és mélységűvé teszi a könnyű ötletjátékot.

Az előttünk fekvő humoreszk-antológiában első lapon találjuk Ambrus Bicikli-királyát, s valóban, alig képzelhetnénk parádésabb mutatót a magyar humoreszk-költészetből. Az ötlet, a pointe ragyogása vakító s ebben a jókedvűen sistergő, magnézium-fényű világításban az irreális karikatúra-körvonalú alakok szíve is átvilágítódik, a finom párbeszéd-párbaj ötlet-pengéi már úgy suhognak, mint egy halk sóhaj.

A kis kötet összeválogatása kitűnő, a régibb és újabb generáció legjobb nevei szerepelnek, pompás darabokkal. Az amerikai burleszkségű Sipulusz s az előkelő könnyedséggel filozofálgató Herczeg mellett felragyog a Molnár színes szikrázású tűzijátéka, Karinthy lihegő lobogású ötlet-gyújtogatása s Szép Ernő anda holdfényű hangulat-lampionjai.

Némely darab hibái is az embarras de richesse-ből eredő fogyatkozások: a tárcaterjedelem szűk volta sok helyen megakadályozza az ötletek kikeresését, az alakok szabad mozgását s eszünkbe juttatja az új magyar irodalom egy tartozását, a nagy, humoros regényt, melynek létrejöttéhez pedig megvolna, - ez a gyűjtemény is mutatja, - minden lehetőség.

S kifogást emelhetnénk a gyűjtemény teljessége ellen: nélkülözzük az antológiában Móricz népmesésen jóízű humorát, Szini finoman fölényes szatíráját, Nagy Lajos fanyar jókedvét s Gábor Andor boszorkányos ötlet-zsonglőrködését.