Dtum
Login with Facebookk
1925 | Április

Hindenburg 895.000 többséggel a Német birodalom elnöke

Hogyan győzött Hindenburg
Berlin, április 26.
A szavazás vasárnap reggel 9 órakor kezdődött Berlinben és egész Németországban, de az első órák külsőségei még nem mutatták azt a pártatlan izgalmat, amellyel az egész világ a német elnökválasztásra figyel.


A belügyminisztérium épületében gyülekező külföldi ujságirók egyike meg is jegyezte, hogy Páris idegesebben várja az eredményt, mint Berlin.


A berlini Kurstrasse és Spittelmarkt sarkán délután ½ 4 órakor mintegy 39 személyt szállitó nagy teherautó nekiment a gyalogjárónak és fölborult. Az autón levők közül a kommunista párt hat kortese sulyos sérüléseket, többnyire kéz- és lábtörést szenvedett. Több helyen komolyabb összeütközésre került a sor, Hindenburg és Marx hivei, de főleg a kommunisták között.


A „Schutzpolizei”, amely a rend fönntartására szokatlanul erős járőrökkel cirkált az utcákon, minden esetben azonnal közbelépett a verekedőket szétválasztotta és az ellenszegülőket letartóztatta. A délután folyamán több mint 50 letartóztatás történt.


Különösen Berlin keleti részében voltak véres verekedések. Nagyon izgatott volt a hangulat Neukölnben, ahol a Reichsbanner-szervezet és jobboldali szervezetek tagjai nagyon fenyegető magatartást tanusitottak egy csoport kommunista ellen, akik teherautókon akasztófát állitottak föl, amelyen Hindenburg és Marx képe függött.


A választásban való részvétel általánosságban nagyobb volt, mint márciusban és egyes kerületekben 85-90%-ot tett ki.


Az eddigi számítások szerint Berlinben a szavazásra jogosultak 85%-a, tehát 12%-kal többen adták le szavazatukat, mint márciusban. A korábbi választással szemben az asszonyok is nagyobb mértékben vesznek részt a választásokban. Magdeburgban és Hannoverben – Hindenburg városában – a választók 90%-a adta le szavazatát.


Élénk volt a választásban való részvétel Potsdamban is, amelynek külső képét a régi birodalmi szineket viselő zászlók adták meg.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Braun, a szocáldemokraták jelöltje volt Jarres az egyesült jobboldali pártoké Jelölt volt a volt birodalmi kancellár, Marx is A jobboldali nemzeti blokk propagandistái Berlinben Wilhelm Marx kortesei röplapokat szórnak Egy kiskoru agitátort a rendőrök cipeltek el az utcáról Hindenburg
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98