- Ezekre a babérokra sohasem pályáztam. Nem tudok hangszerelni, illetően nem tudom kottapapirosra vetni az egyes stimmeket. Kritikai érzékem viszont megvan ahhoz, hogy megállapitsam, jók-e az egyes stimmek.

- Azt állitják Önről, hogy semmiféle hangszeren nem játszik, sőt zongorázni sem tud…
- Ez nem igaz! Gyerekkoromban tanultam már hegedülni. Azonban abba kellett hagynom a hegedülést, mert kezemnek egy különös hibája keletkezett. Zongorázni azonban tudok, ha nem is művésziesen. Számos társszerzőm hallott már zongorázni. Méltóztassanak megkérdezni Harmath Imrét, Bus Feketét és a többieket.

- Önt azzal vádolják, hogy ön az Árvácskával, az Aranymadárral rengeteg pénzt keresett és ebből a pénzből csak sovány, ha szabad ezt a kifejezést használnom, éhbért adott Hubernek.
- Erről ő tehet. Ő kívánta, hogy fix összeget adjak munkája után. Az Aranymadár esetében azonban Hubernek követeléseit nem értem. Hisz akkor, amikor az Aranymadarat játszották, Hubernek a Royal Orfeumnál sokkal nagyobb jövedelme volt, mint nekem. Most már megmondhatom, hogy mint igazgató csak igen csekély javadalmazást kaptam és ezért kellett a műsort szállítanom s ezért állíthatom, hogy Huber többet keresett az Aranymadárral, mint én.

Az Árvácskánál Huber maga kérte, hogy előre adjam ki a neki járó összeget és állapodjunk meg egy fixben, mert hátha nem sikerül a dolog, az elszámolások pedig úgyis sokáig tartanak s ő nem tud várni a pénzre. Mikor az Árvácskát a Király Színházba átvitték és Bécsben elfogadták, Huber újra pénzt kért tőlem. Én ígértem is neki újabb összegeket a külföldi tantemekből ellenben az Árvácska Bécsben nem kerülhetett színre, mert a Carl Theater megbukott. Az egyik számot, a Kairó-t Huber rosszul hangszerelte és igy kénytelen voltam átdolgoztatni Komjáthy-val, akinek azért külön másfél milliót fizettem.

- A Kairóra, az Árvácska egyik slágerszámára azt mondják, hogy az nem az Ön eredeti szerzeménye. A kottát állitólag Brown amerikai zeneszerző írta s néhány hangjegy kivételével, tökéletesen megegyezik a Kairóval. Ma a kottát behozta valaki szerkesztőségünkbe, ha óhajtja, eldudolom.
Zerkovitz figyeli a dallamot.

- Valóban feltűnő a hasonlatosság. De kijelentem, hogy nem ismertem ezt a zeneművet. Előfordulhatnak ilyen analógiák, különösen a zenében. Ugyanígy hivatkozhatom arra is, hogy Kálmán Imre tőlem lopta a Marica harmadik felvonásának egyik slágerét.

- Ha már itt tartunk – mondjuk, - tessék egy másik kotta is. Ugyanaz az úr hozta hozzánk. Ez a Postás Katica egyik száma, a Szőke Tisza vize című dal. Ennek az eredetije a Salluy cimü operettben volt Kalua cimen. A Kaluához Harmath Imre írt annak idején magyar szöveget. Méltóztassék csak ezt elolvasni és mint melódiát hozzá énekelni a Szőke Tisza vize szöveget.
Zerkovitz kezébe veszi a kottát és leénekli.

- Ezt is meg tudom magyarázni – mondja nyugodtan. – Harmath Imre, amikor a Postás Katicát csináltuk, felhozta hozzám a Szőke Tisza cimü szöveget és dudolt hozzá egy melódiát, hogy valami ilyesfélét gondolna ehhez a szöveghez. Mikor eldudolta, azt mondottam: bravó, ez nagyszerü! Igy született meg a Szőke Tisza vize cimü sláger. (Szóval Harmath is társszerző! A szerk.)
- Szinházi körökben sokan azt mondják, hogy ha más az ön zenemüveivel menne a szinházak igazgatóságaihoz, válaszra sem méltatnák. Az ön szinpadi sikerei nemcsak kompozicióihoz füződnek, hanem ahhoz is, hogy kitünően adminisztrálja magát.

- Vállalom ezt is. Igenis, azt hiszem, hogy jól adminisztrálom magamat. És ha feltesszük, hogy összeköttetéseim révén ki tudom járni, hogy az operett szinre kerüljön, mi van akkor, amikor az operett a közönség elé kerül és nem tetszik? Akkor ugye-e, minden adminisztráció ellenére is menthetetlenül megbukik.
- Nem állhat meg tehát a vád, hogy ön zeneszerzői működése ….