Dtum
Login with Facebookk
1925 | Augusztus

Nagy Emil az igazságszolgáltatás reformját követeli, hogy a sajtó béklyók nélkül irthassa ki a közéleti korrupciót

Nagy Emil volt igazságügyminiszter rendkivül érdekes cikket irt a „P. L.” ünnepi számába a hivatali korrupcióiról és arról a nagy föladatról, amely a kormányra és a szabad sajtóra vár a közélet tisztaságának helyreállitása során.


- A közélet tisztasága nélkül – írja a többi között a volt igazságügyminiszter – nem állhat fönn állami és társadalmi kultúra. Ha a nyilvános korrupció lábrakapott egy nép életében, akkor a nép jövője éppen olyan bizonytalan, mint a szuette fáé. Korrupció alatt elsősorban a választási korrupciót szokták érteni, jóllehet nem ez a legnagyobb baj. A nyilvános korrupciónak legveszedelmesebb fajtája minden körülmények között a hivatali korrupció marad. A viszonyok romlásának oka nálunk elsősorban az erkölcsi és a gazdasági kérdésekben teljesen rövidlátó pénzügyi politika, amely a korona romlásának első etapjában figyelmenkivül hagyta a tisztviselők megélhetési lehetőségeit. És ha ezek után bármilyen nehéz is, a kormánynak első föladata kell, hogy legyen a hivatali korrupció kipusztitása.

 

- Ez a cél, véleményem szerint, fontosabb, mint akár az ország pénzügyeinek szanálása. A környező utódállamokban ugyanis a hivatali korrupció tudvalevően hihetetlen méretekben terjedt el, ugy, hogy ez az állapot napról-napra elviselhetetlenebb lesz az ottani lakosság számára. Ilyen környezetben sziklavárként kell állanunk az óceánban, ha nem akarjuk teljesen elejteni a nemzeti ujjászületést vigasztaló gondolatát. A pénzünk bizonyára senkit sem fog hozzánk csalogatni. Egy van csak, ami hegenómiánkat biztosithatja és a hozzánk való csatlakozást kivánatossá teheti: a kristálytiszta, önzetlen, becsületes magyar tisztviselői kar.


- Ebben a célkitüzésben kétségtelenül fontos szerepet fog játszani a magyar sajtó nagy ereje. Erkölcsi tekintetben tehát rendkivül nagy veszedelemmel járna, ha a kormányhatalom béklyókkal akarná megneheziteni a sajtónak ezt a tisztitó szerepét. Ha valaki tiszta közéletet akar és nem riad vissza a napfénytől, akkor nem szabad félnie a független, szabad sajtótól sem. Másrészt az is kétségtelen, hogy még kevés olyan vivmánnyal éltek vissza olyan gyakran, mint a sajtószabadsággal. Ha azonban a visszaélések lehetőségét kizáró reformról beszélünk, rá kell mutatni arra is, hogy a mi biróságaink organizációja majdnem alkalmatlan ilyen kényes problémák megoldására.


- Az első birósági tárgyalásnál ugyani, amely rendes körülmények között, olyan időben történik, amikor a közönség még minden részletre emlékszik, nem esküdtbiróság itélkezik, hanem olyan fiatal birák, akik tulajdonképpen még a karrierjük előtt állnak.


- Az ember alig várhatja el tőlük, hogy olyan ügyekben, amelyekben a társadalom kiváló alakjai vagy hatalmas kormányférfiak játszanak szerepet, lelkileg függetlenül foglaljanak állást. Hiányzik belőlük a szükséges tapasztalat és megfontolás is. Igaz ugyan, hogy legfölsőbb fórumon minden ilyen ügy a királyi Kuria elé kerül, ahol olyan férfiak itélkeznek, akiknek a karrierje már a hátuk mögött van és megfelelő mértékben rendelkeznek tapasztalatokkal is, mégis, amint ismeretes, a királyi Kuria hatásköre a jogi kérdésekre van korlátozva, pedig a becsületbeli ügyek lényege jobbára a ténymegállapitáson és nem a jogi kérdésen fordul meg. Igazságügyminiszter koromban ki is dolgoztam erre való tekintettel egy törvényjavaslattervezetet, amely szerint magasállásu férfiak becsületbeli ügyeiben külön biróságok itékezzenek, föllebbezni pedig a tényállás kérdéseiben is lehessen a királyi Kuriához.

 

- Véleményem szerint ilyen irányu reform megvalósitása különös fontosságu a közélet tisztaságára nézve is. A kormánynak tehát kötelessége az igazságszolgáltatás rendszerét olyan értelemben átalakitani, hogy egyfelöl a közéletnek a korrupciótól való megtisztitása ne legyen a sajtónak megnehezítve, másfelöl azonban az embertársaknak becsületében oktalanul gázoló sajtóparaziták megbüntetése gyorsan és könyörtelenül következzék be.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98