Dtum
Login with Facebookk
1925 | Február

Vasas – NSC 2:1 (2:0)

Esős, kellemetlen időben folyt le vasárnap a tavaszi futballszezon második fordulója. A legnagyobb érdeklődés nem az MTK és az FTC mérkőzései felé fordult, hanem a Vasas - NSC meccs vezérkedett, mert mind a két csapat jogos aspiránsa a harmadik helynek.

A sors különös szeszélye folytán azután a Vasasok rutinjuk és szerencséjük révén a második helyet foglalták el a zöld-fehérek előtt, akik az élénk és friss Zuglótól – amelyben Sefcsik „hat trick”-et csinált – majdnem vereséget szenvedtek.

Vasas – NSC 2:1 (2:0)

Üllői út – Bíró: Iváncsics Mihály.

Rögtön a Vasasok támadnak szél ellen, és Takács veszedelmes támadását Gallovics csak kifutással tudja menteni. Bár a Vasas van általában fölényben, bekkjeik gyönge játéka miatt az NSC többször jut veszedelmes gólhelyzetbe, de Kutrucz kitűnő védése, részben pedig balszerencséjük miatt – kapufát is lőttek – nem koronázza siker törekvésüket.

A vezető gólt a 23. percben pompás összjáték után Takács vágta be. 1:0. Ezután Spitz kitörését teszi ártalmatlanná Kutrucz. A 32. percben Kelchen pontos centerezéséből Takács a második gólt lövi. 2:0. Az NSC lendületes ellentámadásait Kutrucz sorra ártalmatlanná teszi. Félidő: 2:0.

A második félidő első percében Jellinek a kapufa mellé lő. Spitz veszedelmes kitörését Kutrucz idejében hárítja el. A 30. percben azonban Rémay III. szép beadását Rémay II. védhetetlenül emeli a hálóba. 2:1. A nemzetiek erősen küzdenek a kiegyenlítő gólért, de az nem sikerül.

Őszi eredmény: 2:1 a Vasas javára.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98