Hogyan működött a vérbíróság – a kecskeméti látogatás

A rablógyilkos Lederer Gusztáv csendőrfőhadnagynak sötét múltjáról lassanként teljesen lehull a lepel. S előttünk áll egy förtelmes, undoklelkű ember, akinek még csak a homlokán sem keletkezik egy ránc, mikor embert kell gyilkolni, felakasztani.

A megőrült különítményi tiszt

Közvetlenül a kommün bukása után még nem volt legénységi állománya a nemzeti hadseregnek. Ekkor történt, hogy a tisztek összeverődtek és különítményeket alakítottak. Ezek a különítmények voltak azok, kik a Balaton környékén és a Duna-Tisza közén annyi embert kivégeztek minden bírói ítélet nélkül. Egy főhadnagy, ki szintén részt vett ezekben a véres munkákban beleőrült a rémcselekményekbe. Ez a főhadnagy nem csak a vádlottakat kötötte fel, hanem a tanukat és a vádlókat is akasztófára kötözte.

A vérbíróság Dunaföldváron

Ezek közé tartozott Lederer Gusztáv főhadnagy is, ki tizenegy tiszttársával 1920. augusztus 18-án érkezett Dunaföldvárra. Az egész községet összedoboltatta a szálló udvarára, hogy vérbíróságot alakítsanak és rögtönítélő bíróság fog ítélkezni azok fölött, akik a kommün alatt nem megfelelő viselkedést tanúsítottak.

Harminc-negyven ember összegyűlt a Központi Szálló udvarán. A tiszti különítmény egyik tagja egy asztalra ugrott fel és elmondotta:
- A vérbíróságnak csak ítélete lehet, felmentés vagy halál. Jelentsétek be azonnal, kik voltak a kommunisták, hogy elfoghassuk és a vértörvényszék elé idézhessük őket.

A polgárok huzódozva mentek kifelé az udvarból, azonban Lederer a kapukat lezárta és kijelentette, hogy az, aki a törvényszék munkáját nem akarja segíteni maga is kommunistának lesz tekintve és példaadásból elsőnek ezekkel a huzódozokkal fognak végezni. A tiszti különítmény bement a szállodába, kihurcolták az udvarra Kovácsot és ennek Stein nevű sógorát. Odaállították őket azzal, hogy ezek fölött pedig a vérbíróság fog ítélkezni.

Addig, amíg a vérbíróság ítélkezik Lederer bezáratta mindkettőjüket egy fakamrába, de külön-külön. A gazdák látva, hogy itt komolyra megy a játék, felfeszítették azt a fáskamrát, amelybe Kovács volt bezárva és megszöktették, mert Kovácsot mindenki szerette és tisztelte Dunaföldváron. Közben a vérbíróság ítélt és úgy Kovácsot mint Steint azonnali felakasztásra ítélte.
„Én akarok akasztani!”

- Jelentkezik-e valaki – kérdezte a vérbíróság elnöke – aki a halálos ítéletet itt azonnal végrehajtani hajlandó?
- Én - kiáltotta egy hatalmas, vállas, tagbaszakadt főhadnagy.
- Az ítélet végrehajtására Léderer főhadnagy úr jelentkezett – mondotta a vérbíróság elnöke – és Léderer után jelentkezett még egy hadnagy, névszerint Kmetty Károly, hogy közösen hajtsák végre a kivégzést.

Amikor azonban Kovácsért és Steinért mentek megdöbbenve állapították meg, hogy Kovácsot megszöktették. Steinert két tiszt őrizetére bízták és revolvert ragadva rohantak Kovács üldözésére. Másfélórai hajsza után Kovácsot Dunaföldvár határában elfogták. Visszahurcolták saját udvarára, ahol egy hatalmas eperfa állott.

- Először azzal végzünk – mondotta a vérbíróság elnöke – aki szökni akart. Lederer főhadnagy úr és Kmetty hadnagy úr teljesítse kötelességét!

Lederer főhadnagy pedig egy magas széket szerzett, mert az eperfa legalsó ága túlságosan magas volt, úgy hogy az akasztást a földről nem lehetett végrehajtani. Kmetty egy íróasztalra állt, átdobta a kötelet, Lederer pedig összekötözte Kovás kezét és lábát, majd feltette a székre, nyakára illesztette a kötelet és odafordulva társai felé a következőket mondotta:
- Nézzétek, itt kell jól megspannolni – a szerencsétlen, halálravált Kovács nyakán igazított egyet a kötélen, hogy a csigolya mindjárt eltörjön.

És abban a pillanatban meg is húzta Kovács nyakán a kötelet Lederer, kirúgta a széket Kovács alól, a kötél egyik végét Kmetty, a másik végét Lederer keményen tartotta és egy pillanat múlva eltört nyakcsigolyával, holtan lógott a Központi Szálló tulajdonosa saját udvarán, saját eperfáján – kivégezve.

A gazdanép borzalommal nézte ezt a jelenetet. Majd megszólalt Lederer:
- Na gyerünk a másikért, mert még megunja a várakozást. És most odaálltak Stein elé, aki végignézte sógorának borzalmas halálát.

„Elég legyen!” – mondta a falu bírája

De mielőtt Lederer ráspannolhatta volna a Stein nyakára a kötelet, kilépett a tömegből a falu bírája és a falu plébánosa. Odaálltak Lederer és vérbíró társai elé és a következőket mondották:
- Elég legyen! Mi ezt a szerencsétlen embert ismerjük, épen a kommunisták elől menekült ide a sógorához, tiltakozunk az ellen, hogy a vallásáért az életével fizessen.
- Ugyan mit érdekel az minket, kiáltott rájuk Lederer, a vérbíróság ítélt, kotródjanak innen.
- Azonnal a fővezér úrhoz megyünk . – mondotta a falu plébánosa – és bejelentjük, hogy itt mi történt. Addig is ehhez az emberhez ne nyúljanak.

És a bíró és plébános erélyes fellépésének eredménye volt, hogy Lederer a spannolás művészetét nem eszközölte Stein nyakán.

A dunaföldvári és tahi események lezajlása után Lederer vérbíróságával indult Kecskemétre. Ekkor történt, hogy váratlanul megrohanták a kecskeméti fogház épületét, kihurcolták a foglyokat és legyilkolták őket.

Ezek a gyilkosságok, akasztások, hóhérmunkák csak jelentéktelen szakaszát adják Lederer Gusztáv előéletének, aki 1920 elején felkerült Budapestre, a magyar királyi I. szegedi vadászzászlóaljhoz a Nádor-laktanyába.

Ezeken kívül Lederer Gusztávnak kezéhez még számos ember vére tapadhat. Ilyen előzmények után nem csoda, hogy Lederer nem tudott leszokni a gyilkosságokról.