Dtum
Login with Facebookk
1925 | Június

Megállították a sáskavészt

Azt az óriási sáskafertőzést, mely ebben az évben eddig még sohasem tapasztalt rendkívül nehéz helyzet elé állította úgy az irtást vezető s külön e célra kirendelt állami tisztviselői kart, mint az érdekelt törvényhatóságokat, a legkörültekintőbb előkészítés és négyheti szakadatlan küzdelem után sikerült megállítani és azokat a beláthatatlan károkat, melyeket a marokkói sáskáknak ez a szokatlanul nagymértékű fellépése okozhatott volna, élőrelátható gondoskodással legnagyobbrészt elhárítani.

Jellemző az óriási fertőzésre, hogy nem volt ritkaság az olyan község, így Búcsútelep (Békés vármegye), ahol a sáska az irtás elől először a község alatti vetésekbe húzódott, majd az egyes házak falait és tetejét lepte el töméntelen mennyiségben, úgy hogy az irtás az egyes házakban és az utcákon is folyt, ahonnét a sáskákat valósággal ki kellett verni.

Jásznagykúnszolnok-, Heves- és Hajdúvármegyékben, a fertőzés gócpontjain, az irtás már mindenütt a befejezés felé közeledik. Békés és Bihar vármegyék egyes pontjain még erősen folynak az irtási munkálatok. Szabolcs vármegyében az irtást befejezték. Az erősen fertőzött Borsod vármegyében az irtás még a legnagyobb eréllyel folyik.

Az olasz sáskafertőzés terjedelme, miután ez a sáskafaj még fejletlen, és még folyton kel, egyelőre pontosan meg nem állapítható. A szakkörök véleménye szerint azonban távolról sem olyan súlyos, mint a marokkói sáskafertőzés.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98