Dtum
Login with Facebookk
1925 | Május

Kinyílt a hétpecsétes lakat...

Igen érdekes és megszivlelendő tanulságokkal szolgál a Nemzeti Bank részvényeseinek névsora, melyet eddig hétpecsétes lakat alatt őriztek és csak a mult hét folyamán került nyilvánosságra, anélkül azonban, hogy egyetlen napilap akadt volna, amely veszi magának a bátorságot és leközli a névsort.

Ezen névsor adatai napnál fényesebben igazolják azon kezdettől fogva hangoztatott állitásunkat, hogy a részvényjegyzők tulnyomó többsége a mobiltőke birtokosainak sorából került ki, mig az agrártőke nem számarányának megfelelően van képviselve a részvényesek között, az arisztokrácia pedig ugyszólván teljesen távoltartotta magát. Nagyobbarányu áldozatkészséget csak a folyó év elején meghalt Esterházy Móric gróf (idősb) és a fiatal Esterházy herceg tanusitott.

A pénzintézetek, ipari és kereskedelmi vállalatok, cégek és ezek vezetői közül összesen 174-en jegyeztek Nemzeti Bank részvényeket, mig a földbirtokosok közül csak 49-en, de ezek között is vannak olyanok, akik tulajdonképpen szintén az ipari és kereskedelmi érdekeltségekhez volnának sorozhatók, az arány tehát olyan, mint 75:25, ennélfogva kétharmad többséggel vannak a merkantiltőke exponensei képviselve a Nemzeti Bank részvényesei között a vezetőségben, ellenben jóval kisebb a számarányuk.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98