Dtum
Login with Facebookk
1925 | Október

Válasz Somlyó Zoltánnak

Somlyó Zoltán a Pesti Hírlap 1924 február 6-iki számában a következő nyilatkozatot tette közzé:
- A Ma Este című lap e heti száma Bosszú című sanzonomat tudtom s beleegyezésem nélkül közli oly módon, mintha én e dalszövegemet az általuk hirdetett pályázaton való részvétel céljából magam küldtem volna be. Ki kell jelentenem, hogy versem megjelenése e lap egyéni tette, amelyért ügyvédem útján megtettem a kellő lépéseket. Somlyó Zoltán -


Somlyó Zoltán e nyilatkozatával kapcsolatban a következőket kell megállapítanunk:


Somlyó Zoltán nyilatkozatát jobb tudomása ellenére, szándékos informálatlanságot mimelve adja le, noha annak közzététele előtt megjelent szerkesztőségünkben, ahol élőszóval is megmondtuk neki azt, amit különben a Ma Este pályázati felhívásban nyomtatásban is olvashatott, hogy t.i. nem a közölt sanzonszövegek pályáznak, hanem az ezekre a szövegekre késztendő zenekompoziciók.

 

Mi a sanzonszövegek megszerzése végett az Apolló Kabaré igazgatóságához fordultunk azzal a kérelemmel, hogy az igazgatóság által elfogadott, de még meg nem zenésített sanzonszövegeket lapunk részére engedje át olyan célból, hogy mi ezekre a dalszövegekre pályázat útján keressünk komponistát.

 

Az igazgatóság ezt szívesen meg is tette, mert hiszen minden színházat szerető ember érdeke, hogy minél több alkalmat adjunk új tehetségek felfedezésére. Senki a világon tehát Somlyó úr szerzői jogát nem sértette, mert a kabaré igazgatóságának nyilván szabad jogában áll ott és úgy keresni komponistát, ahogyan az neki jól esik.


Minthogy azonban a Ma Este mindenkor azt vallotta, hogy a szellemi munkát honorálni kell, ettől még ebben az esetben sem akar eltekinteni és ezennel kitöltetlen blankettát nyújt át Somlyó Zoltán úrnak azzal a felhívással, hogy azt a versek után fizetni szokott legnagyobb honoráriumösszeggel töltse ki és mi azt kitöltés után azonnal ki fogjuk fizetni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A MAFC nemzetközi versenye A MAFC nemzetközi versenye
A hűvös idő ellenére is mintegy 2000 főnyi közönség volt kíváncsi az...
A debreceni Tóth győzött a tornász-válogatón A debreceni Tóth győzött a tornász-válogatón
Két válogatóversenyt tervezett a Tornaszövetség a március 30-i...
Virágok élete és halála Virágok élete és halála
A pesti filmkultúrát nemcsak azok a filmek jellemzik, amelyeket...
Arany és ezüst-tárgyak beváltása Arany és ezüst-tárgyak beváltása
Nagyon sok családnál találhatók olyan arany- és ezüstékszerek, s...
Hungária – Kinizsi (Temesvár) 6:1 (3:1) Hungária – Kinizsi (Temesvár) 6:1 (3:1)
Első napi gyengébb bemutatkozása után érthető kíváncsiság előzte meg...
Az állami vasutak nagy kérdése Az állami vasutak nagy kérdése
Az 1906/7. évi tél egy olyan titkot tárt az ország elé, amelynek...
Csatárok harca a bécsi stadionban Csatárok harca a bécsi stadionban
Magyarország – Ausztria 4:4 (4:2) A bécsi stadionban 45.000...
Véres lövöldözés és közelharc Véres lövöldözés és közelharc
Vasárnap reggel hosszú lövöldözés, majd véres kézitusa után a...
Menekülés Menekülés
Szegény Magyarország! Tépik, szabdalják testét. Most vannak igazán...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98