Ilyenkor, őszi fényben
felém fordul a bánat.
S én tisztán látom arcát,
mélyen szemembe néz.

Összeszoritott ajkát
hervadt rózsa diszíti.
És éjszín szép szeméből
vérpiros könny csorog.

És mintha szólna: testvér!
Ó jer, szeressük egymást!
Oly édes illatárban
haldoklik a világ...

Bármily szép a vigasság,
csak nő az, könnyü asszony!
De ó, a bánat: férfi,
ki egyedül maradt...

Nyugat  /  1924  /  1924. 17.szám

Somlyó Zoltán: Őszi síp

Megfujták már az őszi sípot.
Fülem mögött már elsivított
Az őszi szél, a bús szirén.

Vad táltos fogva hintajába,
virágot hint a nők hajába
és panaszt hordoz a szivén.

Búsan suhogtat ostorával
s pirosra forrt szagos borával
mindenkit hetykén megkinál:

Igyál barátom még ez őszön!
mert egyik ősz megy, másik ősz jön -
de te, ha mész, elmész! Igyál!

S amerre száll, titkos jelekkel
és rőtszín szőllőlevelekkel
hullatja teli az utat,

a sípja szól, virágja éget,
nyomába felsikolt az élet
s a temetők felé mutat...