Dtum
Login with Facebookk
1925 | Október

MTK – KAC 5:1 (3:1)

Góllövők: Demkó (MTK) Molnár 2 (MTK), Raix (KAC) Opata, Molnár (MTK).

Hungária-úti pálya. – 6000 néző. – Bíró: Gerő Ferenc.


MTK: Remete – Kocsis, Senkey I . – Rebró, Kléber, Nádler – Senkey II., Molnár, Demkó, Opata, Jeny.

KAC: Varga-Morvay, Dudás – Raix, Hungler III., Buday – Saguly, Szabó, Fürstner, Kausz, Mátéffy.

A múlt vasárnapi „félrelépés” után a magyar bajnokcsapat imponáló gólarányú győzelemmel folytatta győzelmi útjára veszélyezettnek hitt bajnokság megvédése érdekében. A hiba reparálása sikerült is, a mutatott játék azonban csak lelkes és ambiciózus volt, de a sok gól ellenére sem érdemli meg az imponáló jelzőt.

Az MTK az első percekben páratlan ambícióval és lendülettel fekszik bele a játékba. Opata Senkey II-t szökteti, akinek beadását Opata elkéslelkedi, mire Dudás felszabadít. A 2. percben Hungler III. hands-et vét, amiből nagy tumultus keletkezik a KAC kapuja előtt, végül Morvay taccsra ment. A következő percben Jeny ívelt beadását a Morvay által zavart Molnár a háló fölé lövi.

A 12. percben Jeny csaknem a fél pályáról lefut, útközben kidriblizi a KAC fedezetét és hátvédjét, laposan centerez, Opata átengedi a labdát az ügyesen álló Demkónak, aki csaknem lekésik, mert jobbra cselez, végül is azonban hatalmasat lő és lövése a kapufáról a hálóba pattan. (1:0).

A 22. percben ismét az MTK bal szárnya támad. Az előre adott labdát a 16-os sarkán Morvay fejjel védi, közben Demkó beleugrik, a labda a kezére pattan, mire a bíró tizenegyest ítél, amit Molnár az ide-oda helyezkedő Varga mellett góllá értékesíti (2:0) A vitatható tizenegyes láthatóan letöri a KAC-ot. Egy perc múlva veszélyes támadást vezet az MTK csatársora.

Molnár három-négy embert is kijátszik, s közben hat lépésre megközelíti a KAC kapuját, s mialatt Varga az ellenkező sarokra helyezkedik, mellette Molnár védhetően a sarokba gurítja a labdát. (3:0)

A 30. percben egy támadás kivédésénél a felpattanó labda akaratlanul Kléber kezét érinti a 16-oson belül, mire a bíró ismét 11-est ítél, amit Raix a jobb alsó sarokba góllá értékesít. (3:1)
A szintén nem remélt könnyű siker kissé felvillanyozza a kispesti csapatot és néhányszor veszélyesen támad.

A 34. percben egy ilyen támadásnál a szorongatott Kocsis hátra adja a labdát, Remete azonban kiejti és csaknem gól keletkezik, de a ráfutó Szabó egy pillanatra megkésik. A hatalmas iramban, egymásután három faultolás is történik, a bíró azonban tovább engedi a játékot.

A 38. percben Máttéffy pompás lefutás után centerez, a röviden védett labda Krausz elé kerül, akinek éles lövését Remete elvetéssel fogja. Szünet után Dudás már az első percben nagy lyukat rúg, azonban Demkó a biztos gólhelyzetet elrontja.

Nagy MTK-fölény keletkezik. Egy újabb támadást Morvay csak kornerre tudja szerelni. Közben Demkó ismételten kitűnő helyzetben a kapu mellé lő.

 


A 4. percben támad először a KAC csatársora. A kiszöktetett Fürstner 20 méteres lövése a védőjátékosról kornerre csúszik, a kornert Mátéffy a kapu mögé rúgja. A következő percben azonban már ismét a KAC kapuja előtt terem a bajnokcsapat csatársora.

Sokáig ide-oda passzolják a labdát, végül is Varga kifut a kapujából és Molnár elől magához kaparintja a labdát. A következő percben nagy tumultus keletkezik a KAC kapuja előtt s a tizenhatosra hátravonult Fürstner két ízben is felszabadít.

A 14. percben a Jeny-Opata szárny támadását Morvay szereli, közben Jenyt térdén megsérti, aki a földre esik és kiviszik a pályáról. A megítélt szabadrúgást Opata a keletkezett zűrzavart kihasználva, a rosszul helyezkedő KAC védelem mellett a negyedik góllá értékesíti. (4:1)

Továbbra is az MTK támad. A 16. percben Jeny visszatér és máris akciót indít, azonban Raix faultolja. A 18. percben Szabó sikeres egyéni kitörés után a rátámadó hátvédek elől balra adja a labdát, amit azonban a ráfutó csatárok elől a mezőnybe továbbit az MTK védelme.

A 21. percben Jeny ismét lefutni készül, közben Raix erősen fellöki, mire Jenyi felugrik, Raix arcához kap és dühösen fellöki. A bíró odafut, az incidens „hőseit” figyelmezteti és szabadrúgást ítél a KAC ellen.

Az eset nagy izgalmat vált ki a nézők között, ami átragad a játékosokra is. Ennek tudható be, hogy a bíró a 23. percben az Opatát szabályosan faultoló Morvayt kiállítja. Saguly vonul hátra Morvay helyére és így elfoglalja igazi helyét.

A 32. percben rövid időre megszűnik a bajnokcsapat fölénye. Szabó kiszökteti Fürstnert, aki lefutja az MTK védelmét, Kocsis utána iramodik és a lövés pillanatában hátulról nyomja úgy, hogy a gyenge lövést Remete könnyen védi.

Ezen kis intermezzo után Opata tör ki, tisztára játssza Senkey II-t, akinek hosszú beadása Jenyhez jut, de ő azt elrontja. A 37. percben ismét Senkey II. támad, újabb beadását Raix hatalmas erővel hátra adja. Csaknem öngól keletkezik, de e labda hajszálnyira a kapu mellett siklik el.

A kornert kivédi a KAC, de Rebro rögtön visszaadja a labdát Molnárnak, aki a lestoppolja és fordulásból bombalövéssel a felső jobb sarokba a lécet érintve a mérkőzés legszebb gólját lövi. (5:1).

A teljesen reményvesztett Kispestiek most már teljesen feladják a küzdelmet. A hozzájuk került labdát azonnal cél nélkül elrúgják maguktól és csak arra ügyelnek, hogy a további góloktól mentesítsék kapujukat.

A KAC 16-os vonalán táborozik csaknem a teljes két csapat. Természetesen ilyen körülmények között góllövésre alig nyílik alkalmuk az MTK csatárainak. Még a 43. percben Demkó jut góllövő helyzetbe, Jeny beadását ugyanis kissé késlekedve kapura lövi, az éles lövés Varga melléről Molnár elé pattan, aki azonban ismét a kapu mellé lő.

Az utolsó pillanatokban Jeny támadása kornert eredményez, amelynek kivédése után vége a mérkőzésnek.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98