Dtum
Login with Facebookk
1925 | Szeptember

Walkó miniszter Genfben kijelentette, hogy még ebben az évben megkötik a magyar-cseh és a magyar – osztrák kereskedelmi szerződéseket

Genf, szeptember 13.
A Népszövetség őszi ülésszakának nagy hete Briand és Chamberlain elutazásával véget ért. A Nagy európai kérdéseket letárgyalták és a világszerte ismert politikusok közül hétfőn már csak Apponyi Albert gróf fog felszólalni. A Genfben levő delegátusok a most következő hetet arra használják föl, hogy tető alá hozzák saját országaik külön ügyeit.

 

A balti államok a rigai konferenciát készitik elő, tárgyalások folynak Jugoszlávia és Törökország között, de az Ausztria, Csehország és Magyarország közötti gazdasági problémák felől is élénk megbeszélések kezdődtek. Az itt időző Walkó Lajos kereskedelmi és külügyminiszter kijelentette, hogy ugy a magyar-cseh, mint a magyar-osztrák kereskedelmi szerződéseket még ebben az évben meg fogják kötni.


Szombaton este visszaérkezett Genfbe Grandi olasz delegátus, aki magával hozta Mussolini válaszát Briand és Chamberlain közös jegyzékére. Az olasz miniszterelnök kijelenti, hogy hozzájárul Németország meghivásához a biztonsági konferenciára, amelyen Olaszország részéről személyesen kiván résztvenni. Mussolini válaszának beérkezése után valószinű, hogy a garanciapaktum letárgyalására vonatkozó meghívást nem kedden, hanem már hétfőn átnyujtják Berlinben.


Hosszas küzdelem után a csehek és lengyelek elérték, hogy meghívást kapjanak a konferenciára, de a francia és angol diplomaták rámutatnak arra, hogy Chamberlain milyen mereven elutasitó volt, főleg a lengyelekkel szemben Genfben és mosolyogva mondogatják, hogy a csehek és a lengyelek csak az előszobában fognak ülni, de a garanciapaktumba kevés beleszólásuk lesz.


Hogy a konferenciát hol tartják meg, teljesen bizonytalan. Szó van egy északolaszországi városkáról, nehogy Mussolininek el kelljen hagynia országa területét, mert a svájci hatóságok nem szívesen vállalnák a felelősséget az olasz miniszterelnök személyének biztonságáért, de lehetséges, hogy a konferenciát Lausanneban tartják, ahol a sajtó hirszolgálatát sokkal könyebb ellátni, mint egy kis olasz vagy svájci faluban.


Kiss Dezső

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Képzőművészet Képzőművészet
A KUT kiállítása. Évek óta érezzük azt, hogy valami baj van...
Cseh ujonczok tüntetése Cseh ujonczok tüntetése
Morvaországban Königsfelden márczius 23-ikán nagy feltűnést keltett a...
Az ó-budai hegycsuszamlás Az ó-budai hegycsuszamlás
Sok gondot okoz mostanában az illető környékbelieknek az Ó-Buda...
A szolnoki művésztelep kiállítása
A főváros szomszédságában a napokban érdekes kiállítás nyílt meg, a...
Az amerikai dollár offenzívába lépett Az amerikai dollár offenzívába lépett
A szovjet rádió hírmagyarázója a Csehszlovákiának megtagadott 30...
A przemysli hősök A przemysli hősök
A német főhadvezetőség külön fölvette jelentésébe a köszönetét a...
Gellért Oszkár -  Levél Móricz Zsigmondhoz Gellért Oszkár - Levél Móricz Zsigmondhoz
Kis Nyilas Mihályért Küldöm ölelésem. Ezt a magyar dicsőséget Hova...
Katonai birkózóverseny Katonai birkózóverseny
A tanácsköztársaság I. számu vörös vadász ezrede szerdán országos...
Olcsóbb lett a megélhetés? Olcsóbb lett a megélhetés?
Minden hónapban megjelennek az indexszámok, amelyek a megélhetés...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98