Dtum
Login with Facebookk
1926 | Április

Háromszor egymásután három villamos elé vetette magát egy nő a Boráros-téren

A harmadik villamos sem gázolta el, a mentőautóban azonban majdnem szerencsétlenül járt. 

 

Szombaton éjjel 12 óra tájban a Ferenc-köruton nagy riadalmat keltett egy nő, aki hangos zokogással futott végig az uton a Boráros-tér felé. Éppen akkor haladt át a téren egy villamos. A nő közvetlenül a villamos előtt a sinekre dobta magát. A vezető hirtelen megállította a kocsit, hogy az asszonyt a sinekről fölemelje. De mielőtt a kocsivezető leszállt, a nő fölugrott a sinekről és hirtelen a másik sinpárra rohant, ahol egy 6-os jelzésü villamos elé ugrott.


A járókelők már nyomában voltak és most visszarántották a villamos elől. Pár pillanat alatt kiszakította magát megmentői karjaiból és a Soroksári-ut felé futott. Közben kétségbeesetten kiabált, hogy hagyják őt meghalni.


Ekkor egy rendőr állt eléje, de a szerencsétlen exaltált nő kikerülte a rendőrt és most a Soroksári-uton haladó villamos elé dobta magát. Már mindenki azt hitte, hogy most harmadszor valóban elgázolta a villamos, de amit a kocsi megállt, kiderült, hogy a makacs öngyilkos az életmentődeszka előtt hever, eszméletlenül. A rendőr a mentőket hivta, akik megállapították, hogy mielőtt a villamos elé ugrott, meg is mérgezte magát. Gyorsan föltették, a mentőautóra, hogy a Rókus-kórházba vigyék. A rendőr közben megállapította, hogy a nő Fischer Jánosné és a Ferenc-körut 40. számu házban lakik. Alighogy elindult a mentőautó, óriási reccsenés és ropogás hallatszott és a mentőautó féloldalra billent a megmentett öngyilkossal.


Már azt hitték, most végül mégis szerencsétlenül jár a szegény halálraszánt, azonban csak az történt, hogy a Boráros-téren több helyen fölszedték a kövezetet és az autó egy lyukba szaladt, ugy, hogy a bal hátsó kereke eltörött. A mentők betelefonáltak a mentőközpontba, ahonnan segélyautót küldtek, amely Fischernét beszállította a Rókus-kórházba, a sérült autót pedig bevontatták a Markó-utcai mentőállomásra. A Reggel munkatársa érdeklődött Fischer Jánosné Ferenc-köruti lakásán, ahol a férj elmondta, hogy felesége sulyos idegbeteg, rohamában szulimáttal megmérgezte magát, majd elrohant hazulról, hogy végzetes tettét elkövesse.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98