Dtum
Login with Facebookk
1926 | Május

Bud János pénzügyminiszter a genfi tárgyalások céljairól

A népszövetség juniusi ülésezése elé pénzügyi és közgazdasági körökben nagy várakozással tekintenek. A legutóbbi genfi tanácskozások után ugyanis, amelyeken konkrét megállapodás nem jött létre, a kormányelnök ugy nyilatkozott, hogy a juniusi tárgyalások lesznek hivatottak érdemleges döntést hozni a szanálási akció lezárásával kapcsolatos kérdésekben.

A népszövetség ülésezése csak junius 8-án kezdődik ugyan, de a Magyarországot érdeklő tanácskozások már junius 3-án, Urnapján indulnak meg. Bud János pénzügyminiszternek, ha a népszövetség pénzügyi bizottságának első ülésén jelen akar lenni, már a legközelebbi napokban el kell indulnia Budapestről.

A pénzügyminiszter éppen ezért a pünkösdi ünnepeket is hivatalában töltötte, ahol a genfi tanácskozások anyagának előkészitésén dolgozott. Bud János pénzügyminiszter, akit a juniusi genfi tárgyalások céljairól megkérdeztünk, a következőket mondotta a Hétfői Napló munkatársának:

– A genfi tárgyalásoknak ezuttal két fő célja van. Dönteni kell
1. a kontroll megszüntetése, 2. a népszövetségi kölcsönből igénybe nem vett összegek felhasználása kérdésében. A genfi juniusi tárgyalások ugyanis elsősorban azoknak a módozatoknak a meghatározását célozzák, amelyek mellett a pénzügyi ellenőrzés megszünik. Ausztria esetében is az történt, hogy az ellenőrzés megszüntetésének módozatai és ehhez képest bizonyos etappok állapittattak meg.

Ezzel kapcsolatban azután több kérdés vár még megoldásra.
Ilyen elsősorban a népszövetségi kölcsönből igénybe vett összegek felhasználásának problémája. A kormány ebben a kérdésben a mult év februárjától kezdve azt az álláspontot foglalta el, hogy ezeknek a még igénybe nem vett összegeknek beruházási célokat kell szolgálniok.

– A népszövetség akkor, amidőn először 30, majd később 20, a jövő költségvetési évre pedig 50 millió aranykoronát feloldott, ezt az álláspontot helyesnek ismerte el.

A külföldi kölcsönből még 82 millió aranykorona fekszik felhasználatlanul.
A népszövetségnek most erről az összegről is döntenie kell. A kormány eredeti álláspontjának megfelelően ezt a 82 millió aranykoronát is elsősorban beruházási célokra óhajtja fordítani.

A mult tapasztalatokból kiindulva, lehetséges, hogy a felhasználást illetően a népszövetség bizonyos kikötésekkel fog élni.

– A kontroll megszüntetésével kapcsolatban kell tisztázni a bizalmiférfiak szerepét. A bizalmiférfiak feladata megfigyelni, hogy a népszövetségi kölcsön biztositására lekötött bevételek: vámok, a jövedékek egy része és a cukoradó mikép folynak be és nincs-e veszélyeztetve. A főbiztos úr müködése alatt a bizalmiférfiak ezt a tevékenységület az ő közbenjöttével fejtették ki. A vonatkozó jegyzőkönyv megállapitja, hogy az ellenőrzés további módozatait a szanálás után kell meghatározni. 

Kétségtelen tehát, hogy az ellenőrzőbizottság müködésének megállapitása is napirendre kerül. A II. számu jegyzőkönyv VIII. cikkhelye szerint ennek a bizottságnak mindenkor Magyarország területén kívül kell összeülnie.

De kimondják ezek a rendelkezések azt is, hogy „azokat a módszereket, amelyek szerint az ellenőrző bizottság az ujjáépitési időszak befejeztével a megállapitott hatáskört gyakorolni fogja, a népszövetség állapitja meg a jóvátételi bizottsággal egyetértésben az ujjáépitési időszak befejezte előtt.” Ezeknek a módozatoknak a megállapitása a juniusi genfi tárgyalások egyik igen fontos feladata.

A pénzügyminiszter végül közölte még a munkatársunkkal, hogy a kormány nagyszabásu beruházást tervez. A 82 millió feloldása esetén két esztendőre szóló beruházási tervezet lesz elkészithető.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98