Dtum
Login with Facebookk
1926 | Május

Jó piaca lesz a zöldségnek és gyümölcsnek

Budapest, május 15.

Jó piaca lesz a zöldségnek és gyümölcsnek az idén, ha a nemzetgyűlés bőszavú kisebbsége is úgy akarja. A kormány ugyanis nagy nehézségek és hosszú tárgyalások után most már végleg tető alá hozta Ausztriával a kereskedelmi megegyezést.

Az egyezség szerint a magyar zöldség és gyümölcs egynegyed-egyötöd vámmal mehet ki az osztrák piacra. Nagy előny ez, csak tudjuk idejében kihasználni.

Félő azonban, hogy a nemzetgyűlésen a radikális és nemzetközi honatyák olyan sokáig húzzák még a költségvetés vitáját, hogy idejében nem kerül sor az osztrák kereskedelmi szerződés letárgyalására. Ezért a szélsőbaloldali honatyák lesznek a felelősek.

A főldmívelésügyi miniszter már minden előkészületet megtett, hogy a zöldség, gyümölcs, hagyma és korai burgonya minél több mehessen ki. Makón nagy hagymaértékesítő szövetkezet alakulásához járul hozzá több milliárddal.

Nagykörös, Kecskemét és Csongrád termelőinek bevonásával pedig a Duna-Tiszaközi Kamara zöldség- és gyümölcsértékesítő szervezetét iparkodik nagy erővel alátámasztani.

Végtelenül sajnálatos lenne, ha mindez a fáradság és áldozat hiába lenne olyan politikusok szószátyárkodása miatt, akik a nép előtt is csak gáncsolni és szavalni tudnak, de hasznos cselekedetet nem tudnak fölmutatni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98