Dtum
Login with Facebookk
1926 | Március

A Friedrich-vacsorán résztvett képviselőket mára megidézte a rendőrség

Vasárnap délelőtt Katona Rezső rendőrfőtanácsos tovább folytatta munkáját a frankhamisitási ügyben. A rendőrség felsőbb helyről megbizást kapott, hogy a parlamentben nyilvánosságra került ugynevezett Friedrich-féle vacsora résztvevőit tanuként hallgassák ki annak megállapitására, vajjon akkor valóban szóbakerült-e a szokolhamisitáson kívül a tervbevett frankhamisitás is. Éppen ezért a rendőrség a vacsorán résztvett politikosok közül Friedrich István, Szilágyi Lajos, Lingauer Albin, őrgróf Pallavicini György képviselőknek a következő idézést küldötte.


Idézés bünügyben.
Friedrich István fölhívatik, hogy tanuként leendő kihallgatás végett a főkapitányi hivatal 148. számu szobájában március 8-án reggel 9 órakor jelenjék meg. Ha a tanú ezen idézésre meg nem jelenik, mentelmi jogának figyelembevételével törvényes követelmények alkalmazása iránt az illetékes hatóság utján törvényszerű előterjesztést tesznek.
Katona s. k. rendőrfőtanácsos.

Lingauer Albinnak nem kézbesítették még az idézést, mert nem tartózkodik Budapesten. Megidézték hétfőre Huszár volt képviselőt is, aki vasárnap délelőtt jelentkezett a főkapitányságon és arra hivatkozva, hogy sürgősen el kell utaznia, kérte azonnali kihallgatását, ami meg is történt.


Huszár Elemér vasárnap délelőtti kihallgatása fél óra hosszat tartott. Értesülésünk szerint Huszár előadta, hogy emlékszik a Friedrich által adott vacsorára, amelyen a házigazdán kívül Szilágyi Lajos, őrgróf Pallavicini György, herceg Windischgrätz, Lingauer Albin és Kutkafalvy Miklós vettek részt.


- A vacsora végén - mondotta jegyzőkönyvbe Huszár Elemér - jött Mészáros Gyula, akit ezen az estén láttam először. Nem beszéltünk olyan titkos dolgokról, amit nem lett volna szabad másnak hallania, vagy amit nem akartunk volna, hogy más is meghallja. A vacsora után átmentünk Friedrich lakosztályának pipázójába, itt feketekávéztunk és eközben Windischgrätz tréfásan megjegyezte, hogy a társaságban Mészárost becsüli a legtöbbre, mert ő még pénzt is tud csinálni. Hogy ez mennyire tréfás megjegyzés volt, azt Lingauer bizonyithatja a legjobban, aki szintén tréfásan lekapta az ajtófélfáról Friedrich egyik régi tüzérségi oldalfegyverét, Windischgrätz mellének szegezte és így kiáltott föl:
- Tc is pénzt akarsz hamisitani?!
- Különben - folytatta vallomását Huszár - ,amíg én és Pallavicini ott voltunk, frankhamisításról a már elmondottakon kívül szó nem volt.


Huszár Elemér vallomásának megtétele után déli 12 órakor távozott a főkapitányságról, még az este birtokára, Nézsára utazott. Érdekes, hogy Huszár Elemér tanukihallgatásánál nem voltak jelen a francia kiküldöttek, holott máskor minden kihallgatást addig nem kezdettek meg, amig ők meg nem jelentek és a mára tervezett kihallgatásokról sem kaptak vasárnap a késő esti órákig semmi értesítést. Munkatársunk megkérdezte Friedrich Istvánt, hogy a rendőrség idézésére hétfőn reggel megjelenik-e Katona főtanácsos előtt és a vacsora ügyében hajlandó-e vallomást tenni? Friedrich István a következőket válaszolta.


- A rendőrségre elmegyek és azokról a ténykörülményekről, amelyekről tudomásom van, vallomást fogok tenni. Olyan kérdésekre azonban, amelyek bármilyen vonatkozásban a kormányt érintik, meg fogom tagadni a vallomást, mert senki sem kívánhatja tőlem, magyar képviselőtől, hogy egy idegen állam megbízottjának jelenlétében nyilatkozzam. A parlamenti frankbizottságot annak a fórumnak tekintettem, amely előtt a kormány szerepére is kiterjeszkedhettem, a rendőrség előtt azonban erre vonatkozóan mondanivalóm nem lesz, sőt a ténykérdésekre nézve is nagyon kevés. A vacsora ügyében csak az igazságot állíthatom: A vacsorán senki sem beszélt a frankhamisitásról s frankkliséket csak néhány héttel a vacsora után láttam. Akkor megnéztem a kész frankpéldányokat s mondhatom, tökéletesnek találtam őket.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98