Dtum
Login with Facebookk
1926 | November

Bankárkisasszony és földbirtokos idillje Balatonlellétől

Bankárkisasszony és földbirtokos idillje Balatonlellétől a pesti rendőrségig. Bűnvádi eljárást inditottak egy fővárosi orvos és egy szülésznő ellen


Rendkívül bonyolult ügy foglalkoztatja a hatóságokat, amelynek hátterében egy különösen végződött szerelmi idill áll.

 

Balatonlellén nyaralt családjával A. J., egy szövetkezeti jellegű nagy pénzintézet igazgatója. A bankigazgató 19 éves leánya A. G. megismerkedett Szász Ernő földbirtokossal, aki gyakori vendég volt a háznál. A vitorlás kirándulások és más balatoni szórakozások közel hozták egymáshoz a fiatalokat és végül is jegyesek lettek.

 

A bankigazgatóék a szezon végén hazajöttek Budapestre. Itt azután a fiatal urileány betegeskedni kezdett. Szülei elhivatták a háziorvost, aki a vizsgálatnál olyan jelenségeket tapasztalt, hogy a bankigazgató szükségesnek látta Szász Ernőt sürgősen Budapestre hívni és felelősségre vonni a történtekért.

 

A földbirtokos meg is érkezett, biztosította a szülőket tiszta szándékáról és kijelentette, hogy amint anyagi körülményei megengedik, feleségül veszi a leányt. A megnyugtató választ követő napon a fiatal leány eltünt otthonról. Eltünését bejelentették a rendőrségen és három nap mulva rá is akadtak Szendrey Jánosné szülésznő Rákóczi úti lakásán, ahol rendkívül súlyos állapotban betegen feküdt. Szülei hazavitték, a rendőrség pedig a vőlegényjelölt feljelentésére vizsgálatot indított ez ügyben.


Kiderült, hogy A. G. vőlegénye eltávozása után fölkereste G. S. fővárosi orvost, akinek álnéven mutatkozott be. Az orvos műtétet hajtott végre rajta, utána pedig Szendreyné lakására szállítatta. Kihallgatták az orvost is, aki tagadta, hogy tiltott műtétet hajtott volna végre.

 

A. G., aki őt tényleg felkereste, fájdalmakról panaszkodott neki, mire megvizsgálta és egy vérzést okozó vadhust távolított el. A főszolgabíróság útján kihallgatták a balatonlellei szülésznőt, aki azt vallotta, hogy a fiatal leány, már a nyaralás alatt is nála járt és ekkor az anyaság jeleit állapította meg rajta. Németh Ödön tanár, törvényszéki orvosszakértő pedig szakértői véleményben kifejtette, hogy bajos megállapítani, hogy valóban vadhús eltávolítását vagy tiltott műtétet hajtottak végre az úrileányon, aki az operáció óta súlyos beteg.


Az ügy iratai át kerültek az ügyészségre, amely magzatelhajtás miatt bűnvádi eljárást indított az orvos és a szülésznő ellen. Most azután dr. Altorjay Sándornál, a vádlottak védőjénél jelentkezett három bájos úrileány, valamennyien ismert pesti bankárok leányai. Előadták, hogy barátnőjük A. G. már régebben panaszkodott előttük olyan természetes fájdalmakról, amely miatt állítólag az operáció történt és így mesének tartják a balatonlellei szülésznő vallomását.

 

A védő most a három barátnő vallomása alapján akar világosságit deríteni arra, hogy milyen misztifikáció folytán került szóba az anyaság kérdése, melynek az kölcsönöz pikantériát, hogy maga a vőlegényjelölt tett feljelentést a tiltott műtét miatt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98