Dtum
Login with Facebookk
1927 | Április

Három év óta először: vasárnapi magánforgalom

Ami régóta nem történt, annak volt vasárnap tanuja a tőzsde környéke.
A kereslet ujból áttöri a tőzsdei forgalom korlátjait és a magánforgalomban igyekszik kielégülést találni. A vezetőpapirok szombati záróárfolyamát meghaladó kurzusokon keresték vasárnap is a darabokat, amelyekben, mint ilyen viharos, fölfelé törő ármozgalmaknál, rendszerint most is hiány mutatkozik.

Aggasztónak ez a jelenség egyáltalán nem mondható, majdnem három évig tartó tespedés után bizonyos mértékü szertelenséget elkerülni lehetetlen, márcsak azért is, mert a nagytőkések és a nagyjátékosok ezuttal hosszabb időtartamra spekulálnak és erős realizálási hajlam csak a kisebb játékosoknál mutatkozik.

Ilyen nagymennyiségű á la longue angazsmánoknál előbb-utóbb darabhiány mutatkozik, aminek természetes következménye az, hogy olyan részvényeknél, amelyekből nagyobb mennyiséget vontak el a piacról, mint szombaton a Ganz-Danubiusban, amelyből ezer és ezer darabot lehetett volna eladni, azon a tekintélyes mennyiségen fölül, amely piacra került.

A tőzsde erőteljes lendülettel vetette magát a kibontakozó konjunktura leszámitolására s ha e mozgalom közepette kilengések elő is fordulnak, a tőzsde e jelenségeket automatice kiküszöböli. Aggasztó csak az, hogy a tőzsdei árfolyamok tulmesszire tértek el a kamatozási határtól s az eltérés, amely a tőke normális kamatja, a mai gyümölcsöztető jelenségek és a tőzsdei árfolyamok között máris mutatkozik, tulnagy.

Még egy erős hosszhullám és a vezető részvények kamatozása mélyen a világpiaci kamatszinvonal alá kerül, ami egészséges jelenségnek egyáltalán nem mondható.

A másik jelenség, amely ellen a kistőkést nem lehet eléggé óvni, az, hogy ujból megjelentek a szinen a zavarosban halászók, ujból szájról-szájra járnak a kalandosnál kalandosabb tippek s a játék izgalmában nincs az a képtelen indokolás, amely hivő fülekre ne találna.

Ujból kopognak a tőzsde ajtaján a bizonytalan, ingadozó, eléggé meg nem alapozott vállalatok, hogy részvényeiket bevezessék s mivel komoly tőkés ilyen részvénybe pénzét nem fekteti, nyilván a kisemberek tömegére akarják sózni szines papirjaikat.

A tőzsdetanács kötelessége, hogy ne bocsássa be a tőzsde termébe azokat a részvényeket, amelyeknek dicstelen multu elődei oly sok kárt okoztak a papirkonjunktura éveiben!

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
MTK – SC Sparta 5:1 (3:0) MTK – SC Sparta 5:1 (3:0)
Az MTK mult vasárnapi fölényes győzelme után másodklasszisu csapatot...
Átható radioactiv sugárzás a levegőben Átható radioactiv sugárzás a levegőben
A légköri elektromosság tárgyalásának során említettük, hogy a...
De Gaulle Napoleon ágyában De Gaulle Napoleon ágyában
A croydoni repülőtérre 1940 június 18-án, Franciaország összeomlása...
Uj nagyvágó Budapesten Uj nagyvágó Budapesten
A Magyar Élelmiszer Szállitó rt. égisze alatt Budapesten uj nagyvágó...
Az igazi Máriaüveg és az üvegkeretek Az igazi Máriaüveg és az üvegkeretek
Szerepe, miként szakadatlan alkalmazása bizonyítja, túlélte a...
Megbukott kiházasitási szövetkezetek Megbukott kiházasitási szövetkezetek
Lapunk legutóbbi számában megirtuk, hogy milyen álláspontot foglalt a...
Sóvári mindenkit odavágott! Sóvári mindenkit odavágott!
Mit láttunk a birkózó Budapest-bajnokságon? Vasárnap rendezte a...
Rakovszky István az obstrukcióról Rakovszky István az obstrukcióról
Az obstrukcziót teljesen lehetetlenné tenni nem szabad; a mióta a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98