Dtum
Login with Facebookk
1927 | Augusztus

Gömbös Gyula kijelenti

A politikai vizeken még mindig nem csöndesültek le Gömbös Gyula inkei látogatásának hullámai. Ehhez a látogatáshoz különböző oldalról a legellentétesebb magyarázatokat füzik. Sokak szerint Inkén szóbakerült a kormányzat jobboldali irányba való eltolódása és Gömböséknek a kormánypárthoz való csatlakozása, mások viszont megtagadnak minden politikai jelentőséget az inkei látogatástól és ennek bizonyitékául fölemlitik, hogy a fajvédő párt vezére mindössze két ürát töltött a miniszterelnök nyári otthonában. Hogy ezeknek a találgatásoknak véget vessünk, Gömbös Gyulához fordultunk fölvilágositásért, aki a következőket mondotta munkatársunknak.


- Inkei látogatásomnak nincs semmiféle politikai háttere. Mint minden évben, most is Bethlen gróf meghivására utaztam el Inkére és magánjelegű látogatásom nem két óra hoszszat, hanem keddtől csütörtökig tartott. A miniszterelnök betegségéről szóló hirekkel szemben meg kell állapitanom, hogy Bethlen gróf teljesen egészséges. Egyizben három óra hosszat lovagolt velem, ilyen teljesitményre pedig beteg ember nem képes. Ami a fajvédő párt legközelebbi magatartását illeti, a helyzet egyáltalán nem változott. Nem jutottam uj elhatározásokra és igy a fajvédő párt megőrzi önállóságát és eddigi ellenzéki álláspontját.


Munkatársunknak arra a megjegyzésére, hogy a fajvédő párt eddig sem volt a százszázalékosan ellenzéki pártok közé sorolható, Gömbös igy válaszolt:
- Mi csakugyan nem vagyunk mindenáron ellenzékiek. A kormány és a fajvédő párt között nincs százszázalékos eltérés és igy esetről-esetre dől el, hogy bizonyos kérdésekben támogatjuk-e a kormányt, vagy pedig helytelenitjük magatartását. Olyan aggodalmaink, hogy egyes liberális politikusoknak a kormánypártba való belépése baloldali irányban tolhatja el a kormányzatot, egyáltalán nincsenek.

 

- Ezek a belépések nem fogják megzavarni a kormánypárt stabilitását, mindenféle "liberális orientáció" teljesen kizárt dolog. Azt hiszem egyébként, hogy ezekben a belépésekben a gravitációs törvény, a nagy testek vonzóereje érvényesül.

 

- Bizonyos emberek nem tudnak ellenállni ennek a vonzóerőnek, nem akarnak állandóan az ellenzékben maradni, kifáradnak és föladják a harcot. A liberális politikusok csatlakozásának csak ilyen pszichológiai magyarázatát tudom adni, politikai indokát azonban nem látom. A kormánypárt elnöke ugyan nagyon udvarias levélben nyugtázta Bárczy Istvánnak az egységes pártba való belépését, ez azonban nem bizonyit mást, mint hogy a kormánypárt vezetői illedelmes, udvarias emberek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Gömbös Gyula Bárczy István
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98