Csortos Gyula a Nemzeti Színházban
Abban az időben, mikor Dumanoir és D'Ennery a Don Cesar de Bazan-t írták, a romantikus stílus volt uralkodó nemcsak a drámában, hanem a szinjátszásban is A drámaíró sok külsőséget: tömegmozgalmakat, változatos és érdekes színhelyeket, tarka kosztümöket igyekezett a szinpadra vinni és főleg úgynevezett parádés szerepeket adni a szinészeknek keretül, melyet aztán művészetükkel betöltenek.
Kedvenc szerep volt a vitéz lovag, a középkori Amaditok utóda és a rostandi Cyrano apja; aki lehetőleg sokat mozog, sokféle kalandos helyzetekben mutatja be romantikus képzelődés szerint komplikált jellemét, megjelenik koldusköpenyben és ragyogó udvari ruhában, egy nagy szerelmest s lehetőleg egy nagy titkot hord a szívében, szerelméért szembeszáll intrikusokkal és királyokkal, minduntalan életveszéllyel játszik, tud gyöngéd és szentimentális lenni, hódolója a női nemnek, felváltva bohóc, hős, alázatos és gőgös, szellemes és pathétikus, szóval igazi érdekes ember a romantika mértékei szerint.
Fődolog az, hogy nem élőlény, hanem szerep, melyben a szinész kijátszhatja mindazt, amit a kor ízlése a szinművészet non plus ultrájának tartott, legfőképpen a komédiázást és a szavalást. Abban az időben a szinész még közelebb volt a komédiáshoz, mint ma, amikor már átmentünk a realisztikus életformán s a szinésznek meg kellett tanulni egyszerűbb, finomabb, de egyúttal kompletebb és bensőbb eszközökkel is dolgozni.
Hát ha komédiás kell, Csortos Gyula nem marad hátul. Ebben a tekintetben is legjobb szinészeink közé tartozik s most sem hagyta cserben a közönséget. Don Cézár szerepét úgy végigkomédiázza összes variációiban, hogy - jobban már alig lehet. A dúsan hangszerelt szerep összes hangszerein kitünően játszik s egy a romantikához közelebb eső kor közönsége szétfeszítette volna a szinházat lelkesedésével.
Hogy ma a tetszés - bár még mindig jelentős - mégsem ilyen impetuózus formában nyilatkozik, annak oka nem a szinész, hanem a szerep és a darab, melyet lehetetlen ma nem érezni üresnek és külsőségesnek. Amit a szinész a magáéból belevihet, az csak a virtuózitás, művészetének mélyebb hatóerőit nincs alkalma kiárasztani a közönségre.
Nem képzelhető el szinész-művészet, mely be tudná tölteni azt az ízlés és világfelfogás dolgában való szakadékot, mely a Don Cézár kora és a mi korunk között tátong. Csortosnak külön érdeme, hogy valami modern csillámot tud a szerepre rávonni: mindig érezzük, hogy fölötte áll szerepének, hogy csak játéknak tekinti, de anélkül, hogy az árnyéka is hozzáférhetne annak a gyanunak hogy nem veszi a dolgot komolyan. A játék minden részét ösztönös intuicióval ragadja meg és lelkiismeretes művészmunkával dolgozza ki.
Persze Csortos művészetének csak egy elemét kapjuk meg mindebből. A komédiás Csortost. Emlékezetünkben azonban még friss az emlék, hogy ez a művész ennél nemcsak többet, hanem különbet is tud. Mért nem adtak neki alkalmat arra, hogy ezt a többet és különbet szórja ki a közönségre bemutatkozása alkalmával, - az a szinház titka.
Az ember, akármennyire is méltányos akar lenni, nem tud szabadulni az Oroszország és A külváros Csortosának emlékétől s kicsit degradáltnak érzi a művészt Don Cézár szerepében. Ott a végtelen emberi mélységek felé lendülést láttuk, itt egy pompásan megcsinált külsőséges szerepet. Nagyszerűen lovagol, de nemesebb paripát kívánnánk alája tenni. Meg kell várni ezt a nemesebb paripát, akkor lesz fogalmunk róla, mekkora nyeresége a Nemzeti Szinháznak Csortos szereplése.
A Don Cézár többi szereplője közül Tasnády Ilonát kell kiemelni. Ez a művésznő szerepről szerepre érik, mint a jó bor, egyre tömörebb és zamatosabb lesz a művészete. Ami benne azelőtt túlságosan lágy volt, az mintha acélosodna s játéka egyre szabadabb és bátrabb lesz. Érdekes nézni, amint egy szinészi tehetség a szemünk láttára nemesedik.
Schpflin Aladár
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!