Akkor is hideg szél fujt a csiki hegyek felől. Ma tizenegy éve. A románok eszeveszett vad futásban menekültek a mi katonáink szuronyai elől. Székelyföldön vonultunk át. Most is érzem a pernyeszagot. Végigkisért Galicián, Lengyelországon, orosz földön. De az erdélyinek keserübb volt az ize; émelygős a szaga, mint a halálnak. Az olájok!

A legszutykosabb négerről nem beszél oly undorral a finyás amerikai dáma, mint ahogy Erdély a regátbeli románról. Európa négerei.

Huj, huj, ungur! Üvöltözték és meg sem álltak az uzi hegyekig. Kirabolt városok és falvak szétszórt zsákmánya az országutakon. Asszonyok csukló zokogása, ájult nyöszörgése a fülemben cseng, amig élek. A kutyák! A kutyák! - mondogattuk és a magyar és német katonák megmarkolták a szuronyt. Lidérces álmok: tizenkét székely szüz, akiket pincékben találtunk meggyalázva, letiporva.

A román tiszt urak, a román intelligencia! Lakkcsizmásan, kifestve, selyembugyogóban, kiparfömözve jöttek Erdélyt pacifikálni. Az első utjuk a megszállott város patikájába vezetett, magukra kenték, ami higanyt találtak. Aztán hajrá! Éreztétek Váradon, Kolozsvárott, hogy a gyáva ripők ökölcsapása a mi arcunkat is vérbe, szégyenbe boritotta Budapesten, Debrecenben, Szegeden?

Ó, testvérek, a határon tul! És mi lesz ezután? A magyar állam, a magyar kormány nélkül, hogy szót emelne Európa szine előtt a balkáni cigányhorda garázdálkodása miatt, várja be, amig a feledés téli leple borul a váradi és kolozsvári eseményekre? Tényleg ugy áll-e a dolog, hogy semmi uton-módon nem emelhetjük föl tiltakozó szavunkat? Türni tartozunk, hogy a levanténus ügyeskedés még e szörnyüségeket is a saját diplomáciai hasznára forditja s a magyar papminiszter lelkéből feltörő sikolyt panaszolja, mint a magyar békebontás ujabb merényletét? Hát mindenkinek módjában áll a Paktum 11.§-a alapján a Népszövetséghez fordulni, csak nekünk nem? Ám legyen, ez csak a kétmilliós, elhagyott litván nép jussa. De itt a trianoni szerződésnek a kisebbségek védelméről szóló fejezete is.

A kisebbségek védelme kötelező nemzetközi obligáció, amelyet Románia évek óta minden kinálkozó alkalommal lábbal tipor. A magyar kormánynak joga van a kisebbségi szakaszok és a 11.§ alapján vádat emelni Románia ellen, egyrészt azért, mert nemzetközi kötelezettségeit flagráns módon megszegi és ezzel nemcsak Magyarország és Románia békés viszonyát veszélyezteti, hanem veszélyezteti egész Keleteurópa békéjét is. Hogyan is nem veszélyeztetné?

S elképzelni is lehetetlen, hogy e véres események után, amelyek egész Európában, sőt az egész világon fölháborodást és undort váltottak ki, a Népszövetség Tanácsa visszautasitani merné azt a magyar kivánságot, hogy a váradi és a kolozsvári eseményekkel kapcsolatban Románia egész kisebbségi politikáját ne tüzze a Tanács legközelebbi, márciusi ülésének napirendjére. Csak nem hallgatni, meglapulni, felejteni.

Vagy belekiáltsák unokáink a sirgödreinkbe: se hazát, se kenyeret, se becsületet nem hagytatok nekünk!