Dtum
Login with Facebookk
1927 | Február

Metropolis

Február 17-én mutatják be Budapesten a szenzációs filmet


Másfél éven keresztül készültek a nagy európai filmvárosban, a Berlin melletti Tempelhofban a Metropolis felvételei, míg végül most, február 17-én Budapesten is bemutatásra kerül. A film megszületését lélekzetvisszafojtva várta az egész világ, mert a „Metropolis”-nál eddig nem csináltak nagyobb filmet. Előállitása magyar koronákban 130 milliárdba került és még ez azóriási összeg is összezsugorodik akkor, ha tekintetbe vesszük, hogy a „Metropolis”-ban tízezr statiszta és kétszázhetven filmszínész szerepel.


Másfél esztendő alatt 500.000 méter negatív-filmet készítettek és ebből a félmillió méter negatívből készült a „Metropolis” 5000 méter pozitív filmje.


A film női főszerepét Brigitte Helm, egy eddig ismeretlen tizenhét éves filmszinésznő játssza, akit ezer jelentkező közül választott ki Fritz Lang a „Metropolis” zseniális rendezője.


A „Metropolis” szcenáriuma Thea von Harbou, a „Hindu síremlék” szerzőjének „Metropolis” című szenzációs regényéből készült. Ennek a regénynek a kiadási jogát Tolnai Világlapja szerezte meg és így módunkban van az első kötetet már lapunk jelen számához mellékelni. Ha olvasóink elolvasták ezt a regényt – véleményt alkothatnak maguknak a film páratlan érdekességéről is.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Metropolis. A Mesterséges Nő életrehívása az igazi mintájára Metropolis. Munkások a nagy lépcsőn
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A newyorki baby A newyorki baby
Akiknek elég jó emlékezőtehetségük van és az egymásra torlódó...
Forgalomba kerül a 10 milliárdos Forgalomba kerül a 10 milliárdos
Az utolsó napokban nagy bankjegyhiány volt észlelhető a piacon és...
Éber László(1871-1935)
Pasteiner Gyula tanítványainak első nemzedékéből való...
A Teréz-körúti gyilkosság ügyében őrizetbevettek egy...
zenzációs fordulat történt dr. Lőwy Ernő szülész-nőorvos gyilkossági...
A Vezuv legutóbbi kitörése A Vezuv legutóbbi kitörése
Az olaszországi hadiesemények szinte háttérbe szorították az olasz...
Fogyasztási criterium Fogyasztási criterium
Az *Auto-Vélo* szerkesztősége automobil versenyt rendezett Parisban...
Gróf Tisza Istvánt agyonlőtték Gróf Tisza Istvánt agyonlőtték
Október 31-én estefelé futótűzként terjedt a hir a fővárosban, hogy...
A vérkeringés csodái, a vér összetétele A vérkeringés csodái, a vér összetétele
A legtökéletesebb vasúti hálozat - Hogy működnek a vérsejtek...
Gyümölcskivitelünk rohamosan fejlődik Gyümölcskivitelünk rohamosan fejlődik
A magyar közgazdasági élet elszomoritó adattömege közt olykor akad...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98