Dtum
Login with Facebookk
1927 | Február

Nagy Endre ötven éves

Az ötvenéves Nagy Endrének, a ki gomblyukában óriási krizantémmal indult el Váradról huszonhét évvel ezelőtt, huszonkét könyve után a legnagyobb aggályai vannak, ha egy sort le kell irnia


„Ha majd kiöregszem a mesterségemből, elmegyek gazdálkodni a magam kis földjére a fiammal” 


Hallom, hogy Nagy Endre ötvenéves. Csakugyan? Hiszen mintha csak ma látnám, amint Váradon titánkodik a másik Bandival, Ady Endréve. A derék polgárok rémületére óriási krizantémot viselt a gomblyukában és egy megható kis könyvvel szorongatta az emberek szivét: a fialt iró édesatyját siratta el ebben az első könyvében. A nagyváradiak már akkor tudták,hogy a furcsa szemöldökű fiatalemberben érdekes tehetség nyugtalankodik. Nekik nem is volt meglepetés, hogy karjára kapta a siker, amely ölében tartja ma is. De hát már ötvenéves:
- Kontraktusom van – mondja nevetve -, hogy huszonhatéves vagyok.
Kérdezem, mit élt át e tisztes évfordulóig, mit látott, mit érzett! – mindez banális. Egyébként egyetért velem, hogy az interju csak akkor érdekes, ha sikerül elkapni az őszinteség pillanatát.

- Legszükebb családi köröm is – magyarázza – csak hosszas történelmi tanulmány után jött rá erre a dátumra, amiből kiderül, hogy nem óhajtottam ünnepelni, tehát őszinte vagyok. És hogy őszintén beszéljek: egyáltalán nem vagyok meghatva.


Próbálkozom vele, hogy szentimentális legyek, hogy haj-haj, mulik az idő, de, sajnos, ez nem megy: a legnagyobb megelégedéssel látom gyülni ezeket az éveket. Az életet föladatnak veszem, amelyet kaptam, nem tudom, kitől. Ugy képzelem el, hogy minden embert a sors a legváltozatosabb létföltételekbe dob bele, az egyiket nagyon jóba, a másikat nagyon rosszba, s elégedett lehet az ember, ha egy ilyen nagy idő távlatából visszanézve, láthatja, hogy a jót, amit kapott, le nem rontotta, a rosszat, amiből elindult, följavitotta. Én például folyton arra gondolok, hogy egy kis falusi kocsmából indultam el és néha, amikor a sikerek és az érvényesülés lehetségei megnyiltak előttem, magam figyelmeztettem magamat, hogy: „Te Bandi, nem lesz ez sok?” Huszonnégyéves koromban, amikor már könyvet irtam, nem tudtam, hogy ki az a Flaubert, most pedig sikerült már odáig művelődnöm, hogy a legnagyobb aggályaim vannak, ha egy sort le kell irnom.


Ez csak elég szép fejlődés egy embertől!... A multam tisztán áll előttem, ha most érdeklődve végignézem azokat a könyveimet, amelyekkel a feleségem ma megajándékozott. (Huszonkét kötet szép zöld maroquin-bőrbe kötött Nagy Endre könyv.) Látom belőlük, hogy mennyi tudás, elmélyedés és munka kéne ahhoz, hogy valaki igazán iró lehessen. Látom a magam munkáinak fogyatékosságait, amik nagyszerű buzdító pedagóg-szerek a fiam számára. Nagyon gyatra fölfogás az hogy az embernek mindent önmagának kell elvégeznie és a legszánandóbb élete van annak, aki a maga élettörténetét a saját születése és halála két dátuma közé szoritja.


Csak egy kicsit kell tudni megszabadulni a közvetlen testi igényektől, az átfogóbb szeretet ez elszigetelőitől és egyszerre hallatlanul gazdag és tág élet lesz a miénk: életünk a patriárkák békés sátrai alatt és élni fogunk egy gyönyörű korban, amikor minden ránkszabott eredendő nyomoruságot legyőz a tudós és amikor a természet, ez a most még ismeretlen, rettegett ellenség szeliditett szolgálónk lesz.


- Örömmel hallom – vetem közbe -, hogy ilyen derült, biztató életfilozófiára tett szert.
- Ami pedig a mesterségemet illeti – folytatja -, azt hiszem, hogy ez fiatalembernek való mesterség. Mindig aggódva lépek a közönség elé, hogy vajjon nem találnak-e már öregnek?


Ebben az aggodalomban azonban van egy erős kritériumom: önmagam. Ma már, hála istennek, az anyagi okok nem kényszerítenek arra, hogy ezt csináljam! Amig tehát nem érzem, hogy tulságos sok ellenállást kellene magamban legyőznöm ahhoz, hogy munkámat elvégezzem, azt hiszem addig nincs baj. Egy biztos: miután még a kabaré látszólag hevenyészett munkáját is nagyon gondos és megfontolt előkészítéssel szoktam csinálni, én hamarabb fogom észrevenni, hogy kiöregedtem belőle, mint a közönség.


Erre az esetre is megvan a derüs programom: a fiam most nüvelődik ki gazdává és remélem, hoigy a magunk kis földjén fogunk együtt gazdálkodni és – ha nagyon érzem a szükségét – irni is fogok.
- Még valamit szeretnék elmondani. Kivánom nagyon őszintén, hogy a szórakozásainkban egy kicsit legyünk már igényteljesebbek önmagunkkal szemben. Szörnyüség arra gondolni,hogy amikor a technikai életben a görögök kétkerekű kocsija helyett röpülőgépen száguldunk, ugyanakkor szinházainkban Aesehylos helyett valami hümhümöt játszanak.


Nem vagyok szociológus, de mint laikus ugy érzem, hogy ha a technika ennyire szalad előre, a lélek meg háta, valahogy ugy elszaladnak egymástól, hogy a világ végéig se találkoznak össze többé. Bármily furcsán hangzik is tőlem ez a patetikus és kabaréba nem illő szó; itt csak egy kis hazafiság segithet. Minden energiánkkal növelnünk kel az ország erejét. Szórakozásunk nem lehet többé a legléhább és a legutcaibb bohóckodás ösztönzője. Minden krajcár, amit szórakozásra adunk ki ebben a hallatlanul szegény és magárahagyott országban, kell, hogy a tehetség legjavát, az iparkodás legnemesebbjét táplálja.
- Erre azonban – mondom én is őszintén – koccintsunk egye. Isten éltesse Bandi bátyám!
Nagy Andor

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98