Dtum
Login with Facebookk
1927 | Július

A filmszezon mérlege

A filmgyártásban tagadhatatlan krizis következett be az elmúlt években és ez a krizis egyforma erővel mutatkozik meg a filmgyártásnak mindkét vezető országában, az Egyesült Államokban és Németországban. A válság azonban egészen más természetü az amerikai filmiparban és más a németországi filmprodukcióban. Az amerikai film válsága művészi természetü, a német filmé inkább gazdasági vonatkozású.

Az amerikai filmiparban már évek óta megfigyelhetők egy mélyreható szüzséválság tünetei. Produkciójuk egyre jobban elgyáriasodott, témáik kifogytak, az eddig bevált tárgykörök pedig elsematizálódtak. Sablon alakult ki nemcsak a mesében, nemcsak a figurák típusaiban, hanem a filmszerű kifejezési módokban is. Művészetben pedig a megállás visszaesést jelent és az amerikai film megállt, visszaesett mindenben, kivéve a legszorosabb értelemben vett filmtechnikában.

Amerikának társadalmi és történelmi filmjei mindig csapnivalóan rosszak és filmszerűtlenek voltak. Volt azonban két műfaj, amelyben Amerika a filmszerűség teljességét úttörő módon valósította meg és amelyben az amerikai szellemet is tökéletesen ki tudta fejezni: az egyik az amerikai népszinmű, a cow-boy-dráma, a másik a burleszk. Az amerikai film hanyatlását pedig éppen abban kell látnunk, hogy ez a két film-műfaj volt az, amely legjobban visszafejlődött az esztendők során.

 

A cow-boy-drámák egyformákká, ötlettelenekké és kimondhatatlanul unalmasakká váltak. A legújabb is úgy hat a szemlélőre, mintha már sokszor végignézte volna. Egy új motívum nem volna sok, de már annyit sem tudnak magukból kisajtolni a mesteremberfantáziájú amerikai filmírók és filmrendezők. Egészen hasonló helyzetben van a burleszk is: szüntelenül és fáradhatatlanul tálalja elénk ezeregyedszer is a már ezerszer látott ötleteket és trükköket.

 

Ha egyenkint nézzük a nagy burleszkkomikusok filmjeit, akkor is csak a hanyatlást kell megállapítanunk: Buster Keatonnak, Harold Lloydnak, Zigottónak és a többieknek új filmjei kivétel nélkül jóval gyengébbek voltak, mint régebbi filmjeik. Ha pedig Chaplinre gondolunk, hamarjában nehéz lenne eldöntenünk, hogy az is oka-e a burleszk hanyatlásának, mert Chaplin elkedvetlenedett a burleszktől, vagy pedig fordítva: Chaplin azért hagyott fel vele, mert kiéltnek és kimerültnek érezte azt a műfajt, amelyet ő teremtett meg és amelyben önmagát teremtette.

A burleszkkomikusok közül Harry Langdon az egyetlen, aki fejlődő tendenciát mutat. "Tram-tram-tram" című nagyobbszabású filmje után benne kell látnunk a jövő burleszkhősét, aki talán új és egyéni hangot fog megszólaltatni a legoriginálisabb filmműfaj nyelvén.

Azok, akik az amerikai filmtermelést irányítják, mintha maguk is éreznék a cow-boy drámáknak és a burleszknek egyre nyilvánvalóbb kimerülését. Erre mutatnak azok a törekvések, amelyek a régi cow-boy témákat bűnügyi problémákkal, népies legendákkal, vígjátéki bonyodalmakkal keresztezik vagy pedig cselekményüket visszahelyezik Amerika multjának hősies és romantikus korszakaiba.


A vígjátéki hatás felé való eltolódást a burleszknél is erősen tapasztalhatjuk. Buster Keaton például sokkal inkább vígjátéki szinész, mint Chaplin a burleszk fénykorában. Általában véve a múlt szezonban megfigyelhető volt az amerikai vígjátékok számának folytonos szaporodása a burleszkek és a társadalmi drámák rovására és a francia bohózat stílusához közelálló amerikai vígjátékok között igen sok szép eredményt találunk.

 

Elsősorban Reginald Denny és Adolphe Menjoz vígjátékaira kell gondolnunk. Volt néhány amerikaisabb szellemű és originálisabb felfogású vígjáték is a szezón műsorában. A csúcspontot kettő jelentette: "A két bakkancsos" és a "Jazz-band". Ez utóbbi tulajdonképpen szellemesen szatirikus beállításával és az álomjelenet burleszkfordulataival sorolható csupán a vígjátéki filmek közé. Az amerikai filmeknél szokatlan mélységeivel, bravúrosan filmszerű megoldásaival kétségtelenül a szezon legjobb amerikai filmjének tekinthető és az egyetlen alkotásnak, amely az amerikai film haladó eredményeit reprezentálja. Sokkal inkább mint például a nagysikerű "Ben Hur".

A benszülött amerikai rendezők mellett legnagyobb érdeklődéssel az Amerikába szerződött európai rendezők filmjeit kell figyelnünk. Közülük Lubitsch az egyetlen, akinek nem ártott meg az amerikai környezet. A szezonban látott két új vígjátéka, a "Lady Windermere legyezője" és az "Ez Párizs!" című, rendezőművészetének magas szinvonalát képviseli. Láttuk Victor Sjöström második amerikai filmjét: "A hazugság vára" címűt, rendezési értékben méltó folytatását az elsőnek, "Aki a pofonokat kapja" filmnek. Dimitrij Buchoveckyről már nem mondhatunk ilyen jót.

 

"Az éjféli nap" című filmjátéka típusa a hitvány amerikai giccsnek, amelyben a régi Buchovecky értékeinek nyomát sem lehet felfedezni. Az ő elalkuvását és leromlását külömben, néhány régi filmjének reprize révén, pontosan nyomon lehet követni. Nemrég láttuk viszont két régi, Európában készült remekművét, a "Dantonť-" és a "Sapho"-t és két első amerikai filmjét, a "Végzet lánya" és a "Cleo" címűeket, amelyekben tett ugyan súlyos engedményeket amerikai gazdáinak; de mégis legalább megtartotta néhány foszlányát régi, komolyabb rendezői művészetének.

 

A művészi gerinctelenségnek legszomorúbb példáját azonban még sem ő szolgáltatta, hanem E. A. Dupont, a "Varieté" rendezője, aki az első szóra mindenestől eladta magát az amerikai filmtőkének és a "Varieté" után nem restelt a "Szeress és enyém a világ!" című tákolmánnyal előállni. Az Amerikába került többi európai rendezőnek, az orosz W. Turjanszkynak és a német F. W. Murnaunak, a "Faust" rendezőjének, még nem kerültek át amerikai produkciói és így nem tudhatjuk mennyiben sikerült elkerülniük végzetüket: a kényszerű megalkuvást.

Az európai rendezők amerikai szereplése vígasztalan csapás a filmművészet fejlődése szempontjából. Hiszen bebizonyosodott, hogy az európai rendezőket sem az amerikai gyárak, sem az amerikai közönség nem méltányolja kellőképen. Kiszereződtetésüknek, éppenúgy, mint a legkiválóbb szinészek kicsábításának, legfontosabb célja az volt, hogy megfosszák tőlük az egyre veszedelmesebb konkurrensnek mutatkozó európai filmgyártást.

 

Ezt a célt az amerikai gyárak el is érték, azonban az európai film hanyatlására ezek a kiszerződtetések még sem voltak döntő befolyással. Mint a mesebeli sárkánynak minden levágott feje helyére két új nőtt, olyan kimeríthetetlen gazdagsággal tudta mindig pótolni elvesztett erőit az európai film és megmutatni Amerikának: ott a pénz és ott az üzlet, de itt a művészet és a tehetség.

Sokkal nagyobb bajt jelentett az amerikai filmeknek a békekötés után meginduló inváziója, amely alaposan lerontotta a közönség izlését, annyira, hogy az végül már kezd idegenül állani az európai film művészi értékeivel szemben és kezd csak az amerikai giccsek után áhitozni. Ez év tavaszán Lubitsch látogatást tett elhagyott hazájában és impresszióiról számot adva, kijelentette egy interjujában, hogy az utóbbi évek folyamán a német nép művészi filmizlése ijesztő mértékben leromlott. Lubitsch megállapítása kétségtelenül helytálló, mindenesetre furcsa azonban az, hogy éppen ő mer ilyen kijelentést tenni, ő, aki minden tehetségével szolgálatába állt annak a tőkének, amely módszeres hadjárattal rontotta le a német nép ízlését.


Mindezeknek meglett az az eredménye, hogy a német filmnek magában Németországban is csökkent az elhelyezési lehetősége, aminek rögtön mutatkozó eredménye volt a német film gazdasági krizise és a gazdasági krizissel természetszerüleg együtt járó művészi dekadenciája.

A német film művészi kártyáját legszerencsétlenebbül az UFA játszotta el a "Metropolis"-filmmel, amelynek bukása az egész vállalatot megingatta és kiszolgáltatta a lesben álló amerikaiaknak. Az Ufa megingása viszont nyomasztólag hat az egész német filmgyártásra. Nincs ma német filmgyár, amely a régi tempóban, szélesen alapozott programmal folytatná munkáját.

 

Esetről-esetre, bizonytalan kisérletezésekkel folyik a filmek produkálása és bizony közöttük egyre több a silány munka. Ha így megy egy-két évig, a német film végkép el fogja veszíteni régi hitelét és régi presztizsét. Mert ma az abszolút művészi színvonalat csak a zseniális Paul Czinner tartja Bergner-fimjeivel. Ha hinni lehet a hiradásoknak, most önálló filmvállalatot alapít. Ha ez az alakulás létrejön és prosperálni fog, akkor benne kell majd látnunk a művészi filmnek utolsó európai védővárát.

A filmgyártás helyzete csak akkor mutat ilyen reménytelen képet, ha csupán az amerikai és német filmprodukció eredményeit vesszük figyelembe. Az amerikai és német film hanyatlása mellett azonban egyre diadalmasabban tör előre az orosz filmgyártás, amely a "Potemkin" óta alkotott filmremekműveivel "Az aratás", "A bunda", "Rettenetes Iván" és az "Anya" című filmekkel nemcsak felülmúlt mindent, amit az amerikai vagy európai film valaha alkotott, hanem egyben új irányt mutatott a filmművészet jövendő fejlődésének.

Az orosz filmek magyarországi bemutatói sajnálatos módon hirtelen megszakadtak és így ezek a filmek már nem kerülhettek a magyar közönség elé. Ez az oka annak, hogy az elmúlt filmszezon mérlege olyan pesszimisztikus tükrözésben mutatja meg a filmművészet mai állapotát.

 

Hevesy Iván

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Szökés Szibériából Szökés Szibériából
Egy orosz lap, a „Struna”, leírja, miképpen szökött meg...
Több milliós feljelentések elmaradt szénszállitásokért Több milliós feljelentések elmaradt szénszállitásokért
Nagyarányu bünügy foglalkoztatja ez idő szerint a rendőrséget, ahova...
Apróságok Apróságok
Az egész kulturvilág feszült érdeklődéssel kiséri Amundsennek és...
A Nemzeti Szalon őszi tárlata A Nemzeti Szalon őszi tárlata
A Nemzeti Szalon most megnyilt őszi tárlatán a legnagyobb vonzerőt...
Lipót főherceg filmszínész lett Lipót főherceg filmszínész lett
A film csodálatos valami: mindenkit megszédít és magához vonz....
Az adóreform ellen Az adóreform ellen
Az Országos iparegyesület ma este ülést tartott, amelyen Falk...
A páncélvonatok harca 1. A páncélvonatok harca 1.
A korszerű csapatszállítások zöme ma még vasúton bonyolódik le. Hiába...
Bécsben megszigorították a hustalan napokat Bécsben megszigorították a hustalan napokat
Bécsben megszigorították a hustalan napokat és aki Bécsben jól lakni,...
Még egyszer az asszimilációról Még egyszer az asszimilációról
A Nyugat lapjain Schöpflin Aladár nemcsak Farkas Gyula könyve...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98