Dtum
Login with Facebookk
1927 | Május

Rátkai perel, mert nem 52 hanem 44 éves

Furcsa hitelrontási per, amelyet azonban nem szinésznő, hanem táncoskomikus indit


Az egyik hetilap a napokban cikket írt Rátkairól, mint boldog családapáról. A cikk irója elmondta, hogy Rátkai fia György Amerikába készül rajztudományának fejlesztése céljából, a leánya pedig, aki kitanult masamod is, elegáns kalapszalónt nyit a Váci-utcában. Ezekután megjegyezte a cikk, hogy Rátkai, aki már 52 éves, kifáradt az élet küzdelmeiben és nyugalomba vonul.


A cikk megjelenése után Rátkai Márton, aki 44 éves és akinek esze ágában sincs nyugalomba vonulni, hiszen most aratja sorozatosan legnagyobb szinészi sikereit, feljelentést tett a cikk szerzője ellen hitelrontás cimén.


A feljelentésben erkölcsi kártérítést kér a cikk szerzőjétől, aki tíz évvel megöregítette, ezáltal a művészi hitelét veszélyeztette és rontotta. A táncoskómikusnál a fiatalság életkérdés. Rátkay Márton, aki most fürgébb, jobbkedvű és boszorkányosabb lábu táncos, mint valaha, kkijelentette, hogy nem tűri azt, hogy tendenciózus közlésekkel vezessék félre a közönséget, de nem tűri azt sem, hogy legprivátabb magánügyeit a nyilvánosság elé vigyék.

 

A művészkörök nagy érdeklődéssel néznek a nem mindennapi per elé.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98